A Kisvárda vezetőedzője szerint a második félidőben szerzett két gyors gól eldöntötte a meccset.
Tegnap tudtuk meg, hogy bajnokok vagyunk, de nem ünnepeltünk, mert a mai fontos meccsre, jó játékra és a szurkolók kiszolgálásra készültünk, úgy gondolom, ez sikerült. A Kisvárda egy harcos, jó és kontrában erős csapat. Az első félidőben kompaktak voltunk, a szünet utáni változtatások pedig hozzásegítettek minket a győzelemhez. Tavaly, amikor megérkeztem, egy pont volt csupán az előnyünk, idén – többé-kevésbé – végig stabilan játszottunk. Boldog vagyok, hogy sikerült megvédeni bajnoki címünket. Bízom benne, hogy a nemzetközi színtéren is még jobbak leszünk a következő szezonban, ezúttal már a Bajnokok Ligájában
– Sztanyiszlav Csercseszov
Nem vagyok elégedett. Az első félidőben volt egy tervünk, amit nagyjából betartottunk, de hiányoztak az utolsó mozzanatok. A védekezésben nem voltak gondok. A második félidőben a két korai gól eldöntötte a meccset. Akkor már feleslegesen változtattam volna. Lisztes egyéni megoldásai jók voltak, a hazaiak szempontjából álomszerű, innen nehezen tudtunk volna változtatni a találkozón. Amióta itt vagyok, nem nyertünk, nem egyszerű innen felállni. Voltak olyan meccsek, amelyek nem kellett volna kicsússzanak a kezünkből, most jön két hazai bajnoki, mindent megteszünk a jó eredményekért.
– Milos Kruscsity