A Budakeszi Vadasparkban labdarúgóink és szurkolóink fákat ültettek.

Játékosaink és szurkolóink több mint száz fát ültettek el a Providenttel együtt a Budakeszi Vadasparkban. A pénzügyi szolgáltató vállalat életében nemrég kezdődött meg a Provigreen, fenntarthatóságról szóló hónap, amelynek részeként a vállalat éves papírfelhasználását faültetéssel igyekszik ellensúlyozni. Ehhez az eseményhez örömmel csatlakozott a Ferencvárosi Torna Club is. Az első fát Szirmák Botond, a Provident vezérigazgatója ültette el,

Egy kínai közmondás szerint: a legalkalmasabb időpont egy fa ültetésre húsz évvel ezelőtt volt. A második legalkalmasabb időpont most van. Vállalatunk nagyon komolyan veszi saját ökológiai lábnyomának csökkentését, ezért minden évben több fenntarthatósági kezdeményezést szervezünk kollégáinknak. Ezek közül a leghangsúlyosabb a már említett közmondás szellemében meghirdetett éves faültetésünk, ami hagyománynak tekinthető a Provident életében. A Ferencvárosi Torna Clubbal évek óta kiváló kapcsolatban vagyunk szponzori együttműködésünknek köszönhetően, ezért invitáltuk őket, hogy vegyenek részt ebben a nagyszerű és értékteremtő aktivitásban – mondta Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

A Provident fontos és hosszú ideje mellettünk álló partnerünk, többször fogtunk már össze nemes célok érdekében. A cég támogatásával készült mozgáskorlátozott parkoló a stadionnál, és segítették a „Fradista leszek” című mesekönyvünk megjelenését is. Örömmel veszünk részt ismét közösen egy jó kezdeményezésben, sokat nem kellett gondolkodnunk a felkérésen, hiszen ez egy igazán zöld ügy, márpedig mi igazán zöldek vagyunk. A Providenthez hasonlóan a Ferencvárosi Torna Club számára is fontos a környezettudatosság. Az infrastruktúránk fejlesztése évek óta ennek szellemében zajlik, és jó példával elöl járva sportolóink, szurkolóink is aktívan kiveszik a részüket környezetünk védelméből. Büszke vagyok rá, hogy a Fradi-család egy igazán zöld család – mondta az eseményről Kubatov Gábor, az FTC elnöke. – Mára elértük, hogy szurkolóinkkal együtt takarítjuk a Groupama Arénát, a B-középpel vagy éppen a Green Kids fiatal szurkolóival közösen szedjük a szemetet, gyűjtjük a hulladékot, mert mindig mindenhol rendnek kell lennie. Stadionunk környezetbarát technológiával épült, a zöld aréna programban igyekeztünk mindent megvalósítani, amit csak lehetett. Összegyűjtjük az esővizet az arénában, azzal locsolunk, azzal öblítjük a mosdóinkat is. Folyamatosan bővítjük a napelemparkunkat, elektromos töltőállomásokat létesítettünk, kivontuk a forgalomból az egyszer használatos poharakat – sorolta a klub környezetvédelmi intézkedéseit.

A rendhagyó faültetéshez csatlakozott 50 szurkolónk, félszáz providentes dolgozó, valamint klubunk játékosai. Botka Endre, Vécsei Bálint, Pászka Lóránd és Bogdán Ádám ezúttal nem a labdakezelésben jeleskedett, hanem az ásóval és a gereblyékkel szorgoskodott.

Nagyjából egy éve már részt vettem a Provident programjában, akkor Galgamácsán segítettem a faültetésben. Szívesen jöttem ismét, jó érzés, ha hozzá tudok járulni társaimmal a felnövekvő generációk egészséges környezetének megteremtéséhez. Nagyon fontos, hogy jó példát mutassunk. Ez kötelességünk, de közös felelősségünk is. Családapaként sem mindegy, hogy milyen világban nő majd fel a gyermekem – nyilatkozta Botka Endre.

Horváth Attila, a cég pénzügyi igazgatója, a ProviGreen vezetője elmondta, hogy három éve indították a programot, azóta több száz munkavállaló vett részt az aktivitásokban, többek között több mint húsz tonna szemetet gyűjtöttek össze és több ezer fát ültettek el.

Fradi.hu, MTI