Hátvédünket kérdezték a hétfői derbiről.
– Felkészült a derbi hangulatára?
– Nagyon várom, hogy elkezdődjön a meccs. Magyarországra érkezésem óta eddig egy Újpest elleni derbin játszottam, örömmel mondhatom, eddig százszázalékos a mérlegem.– No igen, a februári összecsapáson három egyre győztek. Mennyire lepte meg a felfokozott hangulat?
– A többiek felkészítettek rá, hogy ez a mérkőzés más lesz, mint a többi. A Ferencváros közönsége egyébként is hihetetlen, ám amit azon az estén művelt, elképesztő volt. Pedig odahaza, Hollandiában is játszottam egy-két derbit.– A Heracles játékosaként mi számított kiemelt mérkőzésének?
– Kelet-Hollandiában nekünk a Twente elleni meccsek voltak az igazi derbik. A Twente a nagyobb, a Heracles a kisebb klub, a két egyesület rivalizálásra évtizedekre nyúlik vissza. Ahogy mi, játékosok, a szurkolók is egész héten a hétvégi meccsre hangolódtak. Szerencsére csupa jó emlékem van a Twente elleni mérkőzésekről, a legutóbbi holland derbimen idegenben léptünk pályára, s kettő egyre győztünk.– Ezúttal is idegenben futballoznak, a Megyeri úton kellene győzniük, ami azért sem ígérkezik könnyű feladatnak, mert a lilák jó formában várják a derbit.
– Az Újpest valóban felszálló ágban van, jelenlegi állapotát össze sem lehet hasonlítani a februárival, amikor a Groupama Arénában legyőztük. A derbire ott is felszívták magukat a lilák, keményen küzdöttek, most egészen más stílusú ellenfélre kell készülnünk. Ezúttal önbizalomtól duzzadó játékosokkal állunk majd szemben, akik az elmúlt hetekben ráéreztek a győzelem ízére. Nálunk az öltözőben ez megszokott, két magabiztos együttes találkozik tehát.– Nebojsa Vignjevics visszatérése óta három győzelem és egy döntetlen az újpestiek mérlege. Agresszív ellenfélre számít?
– Az utóbbi hetekben láthattuk, immár bátran támadnak is, ezen a négy meccsen kétszer is három gólt szereztek. A szakmai stábbal hétfőig elemezzük az Újpestet, biztos vagyok benne, meglesz az ellenszerünk a játékára.– Profi pályafutása első bajnoki címét szerezheti néhány hét múlva. Ábrándozott már róla, milyen lesz, amikor a nyakába akasztják az aranyérmet?
– Nem titkolom, mindennél jobban vágyom rá, hogy bajnok legyek! Felnőttkarrierem első bajnoki címét ünnepelhetném, márpedig bajnoknak lenni bárhol, bármikor óriási fegyvertény. Ehhez hétről hétre, napról napra közelebb kerülök, kár tagadni, ahogy közeledünk a bajnokság végéhez, úgy leszek egyre izgatottabb. Gyerekkoromban számos aranyérmet szereztem különböző tornákon, sőt, tizenhat évesen holland bajnoki címet nyertem, de a felnőttfutballban elért eredményeket össze sem lehet hasonlítani ezekkel. A Feyenoord labdarúgójaként később Holland Kupát nyertem, ám sérült voltam, nem léptem pályára, így azt a címet nem éreztem igazán magaménak. Ott voltam az ünneplésen, együtt ugráltam a csapattársaimmal, mégsem volt teljes az örömöm.– A közelmúltban a holland Voetbalzone-nak adott interjút, Budapestről, az ide látogató sok holland turistáról, valamint arról is beszélt, mennyire jó itt futballozni, hiszen az emberek Magyarországon megőrülnek a futballért. Valóban így érzi?
– Budapest különleges hely. Nagyszerű város, rengeteg szép hellyel, a belvárosban sokszor azon kapom magam, hogy holland turisták beszélgetnek körülöttem. Érezhető, hogy rendkívül népszerű célpont az utazók körében. A Ferencváros pedig lenyűgöző klub, nagyszerű ilyen helyen futballozni. Az emberek itt valóban megőrülnek a labdarúgásért, és a példáért nem is kell messzire menni, nyomban itt a közelgő Újpest – Ferencváros derbi.– Különös ezt egy holland játékos szájából hallani… Ön szerint mi a legnagyobb különbség a magyar és a holland futball között?
– A Ferencváros szurkolói hihetetlenek, a Groupama Arénában gyakran tízezer fölötti a nézőszám. Hollandiában viszont szinte minden aréna tele van. És az is óriási különbség nekem, hogy amíg odahaza a bennmaradásért, a középmezőny egyik helyéért játszottam, Magyarországon a bajnoki címért harcolok. A Fradinál mindig nyerni kell, a három pont elvárás. A Heraclesből érkezve ezt is meg kellett szoknom. Az Újpest ellen idegenben játszunk, és csak a győzelem elfogadható.