A fradista médiaszemélyiség számára ez vörös posztó.
Van valami, amivel abszolúte ki lehetne kergetni a világból Csutit, aki az Ütős Ötösben szerepelt az édesanyja oldalán.
Csuti népszerűsége töretlen, sokan rajonganak érte, és az elmúlt időszakban még inkább ráérzett a tévézés ízére. Nem egy műsorban szerepelt, tavaly például a Farm VIP 3-ban láthattuk, de a Hal a tortánban is feltűnik. Sőt, az Ütős Ötösben szintén, így joggal mondhatjuk, hogy a TV2 családjának része. Ezzel együtt a szakmáról is sokat tanulhat, mindig érdekes látni, hogyan dolgozik egy ekkora stáb, akik nagyon profik.
A Ferencváros egyik legnagyobb drukkerére a szerelem is rátalált, és úgy tűnik, hogy ezúttal ez a kapcsolat nagyon jól működik. Csuti mosolya is sokat változott, egyszerűen boldog és kiegyensúlyozott, amire már igencsak nagy szüksége volt. A sikeres és sármos üzletembert nem egy veszteség érte rövid időn belül, ami már önmagában óriási csapás. Emellett elvált a feleségétől, de szerencsére azóta sok jó dolog is érte, a párja mindenben támogatja.
Ugyanakkor van valami, amivel ki lehetne kergetni a világból, mégpedig a lila színű törölköző. Ennek is megvan a maga miértje, hiszen a Ferencváros ősi riválisa az Újpest, aminek az alapszíne a lila.
forrás: liner.hu