A sportigazgatói székben pedig Sallói István váltja Dragóner Attilát.

A mai nappal távozik a ZTE FC sportigazgatói székéből a klub eddigi szakmai vezetője, Dragóner Attila. A 48 éves szakember tavaly nyáron érkezett Zalaegerszegre, mostantól pedig új szerepkörben számít rá a klub. A sportvezető pontos munkaköréről a közeljövőben dönt a klubvezetés.

Visszatér Zalaegerszegre Sallói István, aki korábban három éven keresztül szolgálta a klubot és szakmai irányítása mellett a Zete kiharcolta a feljutást az NB I-be. A sportvezető közel kétéves kitérő után tér vissza a klubhoz, első interjúját pedig weboldalunknak adta:

Egyrészt sajnálom, hogy olyan helyzet van a Zeténél, hogy váltani kell, hisz nagyon jól indult a szezon, ígéretes a társaság. Másik oldalról pedig el kell mondjam, hogy jól éreztem magam Zalaegerszegen az első időszakomban, jó volt az együttműködésünk az Elnök úrral és nagy örömmel fogadtam el a lehetőséget. Bízom benne, hogy sikerül úgy befejezni az évet, ahogy ez pár hónappal ezelőtt is kinézett. Régi álmunk válhat valóra, hisz már évekkel ezelőtt is beszéltünk róla, hogy szeretnénk megnyerni a kupát, mivel kupagyőztes még nem volt a Zete. Ez egy nagy lehetőség lesz, de jelenleg a Mezőkövesd elleni mérkőzés a legfontosabb.

Április 24-től Boér Gábor veszi át első csapatunk vezetését, a tréner Lendváról teszi át székhelyét Zalaegerszegre. A szakembert jól ismerhetik szurkolóink, hisz 2020 és 2021 között már irányította együttesünket, ezt követően Budafokon, majd egészen mostanáig Lendván dolgozott.

Egyértelmű a célunk az előttünk álló időszakra, az elsőosztályban kell maradni és meg kell nyerni a kupát, ami egy mérföldkő a klub életében. Ez nem csak rólam, hanem a klubról és a városról szól. Nagyon fontos, hogy egység legyen az öltözőben és olyan munkát végezzünk, amivel elérhetjük céljainkat. Meg kell fordítanunk a jelenlegi negatív szériát és vissza kell térni a helyes útra; ez a csapat a szezon során már többször bizonyította, hogy tud jól játszani és komoly lendülettel rendelkezik. Jó állapotú csapatot kell átvennünk az utolsó pár fordulóra, az lesz a dolgunk, hogy felrázzuk az együttest és újra önbizalommal teli játékot produkáljunk.” – nyilatkozta honlapunknak a szakember.

Boér Gábor mellett, Makra Zsolt is a szakmai stáb tagja lesz, asszisztens edzőként.

ZTE