Gerzson ma ünnepli születésnapját, Isten éltesse!

– A döntő nagyköveteként utaztál a Ferencvárossal Leverkusenbe, de korábban sorsolásokon is közreműködtél. Milyen feladatod van a budapesti fináléig?
– A jövő héten lesz egy rövid vizit a Puskás Arénában, illetve a döntő előtti napon is vár feladat. Emellett persze a finálé napján is lesz több elfoglaltságom.

– Az U21-es válogatott legközelebb júniusban lép pályára. Szövetségi edzőjeként hogyan telnek a mindennapjaid addig?
– Elég elfoglalt vagyok, vannak feladatok, úgyhogy nem unatkozom. Rövidesen megyek Angliába tanulmányútra, például a Crystal Palace-hoz és a Fulhamhez is elmegyek. Tart a pro-licences képzés is, készülök a közelgő vizsgára.

– A tavaszi mérkőzéseken szerepelt nálad Baráth Péter, aki kölcsönben a Ferencvárosnál van. Milyen benyomást tett rád?
– Petit ismerem már régebb óta, az előző korosztályban is kerettag volt. Peti egy nagyon-nagyon értékes játékos és ember, hiszen alázatos, céltudatos, ritka az olyan mentalitású labdarúgó, mint ő. Nagy értéke a magyar futballnak, vigyázni kell rá. Remélem, hogy töretlen lesz a fejlődése, ebben az időszakban nagyon fontos lenne, hogy játsszon rendszeresen. Kívánom neki a legjobbakat!

– Hogy tetszik a hajrához közeledő magyar bajnokság? A Kecskemét tartja magát a Ferencváros mögött, de továbbra is magabiztos előnnyel vezetünk.
– Volt egy kisebb hullámvölgy a Ferencváros játékában, eredményességében, de azt gondolom, hogy amint egy picit nyomás alá került a csapat, azonnal megmutatta, hogy ha igazán teher alatt játszik, akkor képes egyértelmű győzelmekre. A Kecskemétnek nagyon gratulálok, szimpatikus az a munka, amit ott végeznek és ahogy játszik a csapat, ennek ellenére számomra nem kérdés, hogy ki nyeri meg a bajnokságot. A mostani szezonban az utóbbi hetekben merülhetett fel először, hogy valaki befoghatja a Fradit, de látszott, hogy nem remegtek meg a lábak, ez a csapat egyéni képességekben és csapatszinten is kiemelkedik a mezőnyből.

A teljes beszélgetés: Fradi.hu