A Litvánia és Grúzia elleni EB-selejtezős meccseken – férfi csapatunk pedig készül az NBI-es bajnokság hajrájára.

A nemzeti csapatban clubunkat képviseli: Imre Bence, Lékai Máté és Ónodi-Jánoskúti Máté – a teljes keret: MKSZ

Imre Bence

Hihetetlennek tűnt, amikor megtudtam, hogy bekerültem a felnőtt válogatottba, hiszen szerintem minden fiatal kézilabdázó erről álmodik. Örülök a lehetőségnek, keményen meg kell majd dolgoznom a játékpercekért, a beilleszkedést könnyítheti, hogy most sok lesz a fiatal játékos, de biztosan Lékai Máté is sokat segít majd ebben. Óriási élmény lesz, nagyon várom ezt a két mérkőzést. Tisztában vagyunk vele, hogy ez most nem a teljes keret és azzal is, hogy egyelőre nekünk a nagyobb feladataink a juniorválogatottnál vannak. Megpróbálunk bekerülni a nyári U21-es világbajnokságra utazó keretbe is, a mostanit pedig nagyon jó lehetőségnek fogjuk fel, de azt sem szabad elhinnünk, hogy most már felnőtt válogatottak vagyunk. Úgy gondolom, jobb játékosokká váltunk, az Európa Liga meccseken szerintem tényleg csak fejlődni lehet, a világ legjobb kapusaival találkoztunk, francia és német válogatott játékosokkal. Hosszú és sikeres út volt, rengeteget profitáltunk belőle.

Chema Rodríguez

Miután a legutóbbi fordulókban, a Svájc elleni győzelmeinkkel bebiztosítottuk az Eb-részvételünket, sőt, a csoportelsőségünket is, lehetőségünk nyílik Litvánia, majd hazai pályán Grúzia ellen szélesítenünk a keretünket, azaz több fiatalnak lehetőséget adni, hogy tanuljanak, még jobban megismerjék a játékrendszerünket, hiszen a későbbiekben ez fontos lehet. Így most részint rutinos, tapasztalt játékosok, részint tehetséges fiatalok kapnak lehetőséget április végén.

Pásztor István

Azokat a jó dolgokat kell áthozni a magyar bajnokságba is, amiket az EL-ben láthattunk a csapattól. A védekezés, a lerohanás, a visszarendeződés és a jól felépített támadójáték – ha ezeket a hazai ellenfelekkel szemben is meg tudjuk valósítani, akkor olyan meccseket fogunk játszani, amelyekkel mindenki elégedett lesz. Minden szezon végén küzdenek az edzők és a játékosok önmagukkal, valamint egymással, hogy kifacsarják azt a maximális maradékot, amivel a végén még minél jobb eredményt lehet elérni. Bízom benne, hogy a heti egy mérkőzés és az eddigiekhez képest több szünet nem negatívan, hanem frissítően hat majd a srácokra, ezáltal pedig sokkal lendületesebben, felszabadultabban és még felkészültebben fogunk érkezni a bajnoki meccsekre.

Fradi.hu