VB-selejtezőt játszik a női kézilabda válogatott, kezdés negyed hétkor. Hajrá, magyarok!

A mérkőzést élőben nézheted az M4 Sport weboldalán is, ha külföldön vagy a határon túl vagy, ide kattintva találsz segítséget, hogyan cselezheted ki a régiózárat.

Golovin Vlagyimir

Mondtam a lányoknak az összecsapás után az öltözőben, hogy nagyon örülhetünk ennek a győzelemnek, de vasárnaptól már a visszavágóra koncentrálunk. Nem lesz könnyebb dolgunk hazai pályán sem, hiszen az izlandiak az utolsó pillanatig küzdenek, és mi sem tehetünk másképp. A hét a hat elleni játékot nemigen alkalmazzák, így az »kisebb meglepetés« volt az első találkozón, míg a hátsó kereszteket nagyon sokszor játszották korábban, amiből legutóbb viszont csak egy volt. Nem hiszem, hogy nagyon sokat tudnának változtatni a játékukon ennyi idő alatt. Olyan élesen kell kézilabdáznunk ezúttal is, mint a kinti mérkőzés első félidejében, amikor minden szituációt meg tudtunk oldani.

NSO