Gergő utoljára lépett pástra ebben a korosztályban, szép eredménnyel zárt. Gratulálunk!
A korosztályos világbajnokság negyedik napján fiatal tehetségünk, az utolsó junior megmérettetésén pástra lépő Szemes Gergő nagyszerű teljesítményt nyújtva szerzett bronzérmet.
– Gergő erős ágra került, de végig jól és megbízhatóan vívott, nagyon akarta a sikert, és összejött a harmadik hely utolsóéves juniorként. Büszke vagyok rá, hogy végig kiegyensúlyozott volt, és bármikor lehet rá számítani a páston akár egyéniben, akár csapatban – mondta Szabó István, Gergő mestere.
– Eléggé hullámvasút volt ez a verseny. A csoportban jól kezdtem, de aztán kikaptam, így kaptam egy nehéz ágat. A kieséses szakaszban az asszóim során voltak jó és rossz pillanatok, végül egy harmadik hely sikerült, amiért boldog vagyok. Azt hiszem, összességében jól sikerült zárnom – nyilatkozta Szemes Gergő.