Bálintnak a válogatottban és a Monaco ellen szerzett góljai a kedvencei.

Észtország után Bulgária ellen is a kezdőcsapatban kapott lehetőséget a magyar válogatott labdarúgó, Vécsei Bálint. A 29 éves középpályás nem csak jó játékkal hálálta meg Marco Rossi bizalmát, utóbbi csapat ellen a hetedik percben az ő találatával indult el a gólgyártás. A 11-szeres válogatott játékos klubjával, a Ferencvárossal is kiváló idényt fut. A bajnokságban nyolcpontos előnnyel vezet a magyar rekordbajnok, ezenfelül az Európa-ligában nyolcaddöntőig jutottak.

Ez életem szezonja. Klubszinten is eredményesek voltunk, személy szerint én is nagyon sikeres idényt futok – nyilatkozta Vécsei Bálint. – Szeretném ezt tovább folytatni, és júniusban is itt lenni a válogatottal. Örülök, hogy ez most így működik nálam, és szeretném ezt a formát minél tovább tartani.

A Ferencváros színeiben a Monaco ellen győztes gólt szerzett az EL-ben, most pedig már válogatott-találata is van, ráadásul tétmérkőzésen.

Nem tudok kedvencet választani a Monaco elleni és a mostani gólom között. Az Európa Liga-gól azért jelentett sokat, mert azzal meg tudtuk szerezni a második győzelmünket a csoportban, ami hatalmas löketet adott nekünk. A nemzeti csapatban pedig Magyarország színeiben gólt elérni leírhatatlan érzés.

Az Európa Ligában a Leverkusen végül megállította a Fradit a legjobb 16 között, ám Vécsei szerint így sincs okuk panaszkodni:

Fájó pont az Európa Ligából való kiesés, nem így szerettünk volna búcsúzni. Viszont komoly élményeket szereztünk a Ferencváros szurkolóinak és a magyar embereknek, és azt gondolom, hogy egy eredményes szezont futunk – zárta gondolatait a középpályás, aki reméli, tudja tartani remek formáját, és júniusban újabb meghívót kap majd Montenegró és Litvánia ellen.

forrás: metropol.hu