A Fradi vezetőedzője a játékkal, a vendégeké a hozzáállással és az eredménnyel volt elégedett.
A félidőben is azt mondtam, hogy a játék képe alapján nehéz kit lehozni, de a sok hiányzó, beteg miatt mégis muszáj volt változtatni. Az első pontrúgásból gólt kaptunk, a két csere teljesítményével elégedett vagyok, az eredménnyel természetesen nem, de a mezőnyben végre nemzetközileg is értékelhető teljesítményt nyújtottunk. Vannak olyan meccsek, amelyekről nehéz mit mondani, de a mait érdemes kielemezni. Igazi karaktert mutatott a csapat, a játékosok megértették, mit várunk tőlük. Persze, hogy gratuláltam Lisztesnek, de azt is elmondtam, hogy maradjon két lábbal a földön. Nem fontos, hogy hány éves, egy hónapja nem sérült végre, nem volt a válogatottnál sem, így elvégezhette azt az edzésmunkát, ami alkalmassá tette arra, hogy ma segítsen minket. Remélem a továbbiakban sérülés, betegség nélkül tud dolgozni. Az ilyesmi nemcsak egy fiatalt, egy idősebb játékost is visszavethet. Ha már a fiatalokról beszélünk, sok fiatal van a második csapatban, akik jól teljesítenek. Nem az számít, hogy idős vagy fiatal egy játékos, hanem hogy tud-e segíteni.
– Sztanyiszlav Csercseszov
A szurkolók számára nagyon szórakoztató meccs lehetett, a hozzáállásunkkal elégedett vagyok. Nemcsak hogy megszereztük a vezetést, hanem egyenlítettünk is. A Ferencváros többet birtokolta a labdát, de mi a tabella alján, a hazaiak a tabella élén vannak. Csongvait a bizalmamról akartam biztosítani a meccs végén, nagyon tehetséges focista, a legnagyobbak is hibáznak. Remek vezér lesz, ezt mondtam neki is, én pedig olyan csapatot akarok építeni, amelyik labdát birtokol, ebben neki komoly szerepe lehet. Makarenko hozzáállása remek, nagyon labdabiztos, még ha nem is 18 éves. Ami volt, az a múlt, nem tudom mi történt vele, én számítok rá, örülök a góljának.
– Bartosz Grzelak