Csercseszov pedig óriási fazon. Mikor két hete hokisaink a BJAHC ellen behúzták a bajnoki címet, Nagy Gergő meccs utáni nyilatkozatában a sikerről beszélve kiemelte dr. Kárpáti Róbert munkájának fontosságát. A szakember már hét éve dolgozik a Ferencváros sikereiért, így épp itt volt az ideje, hogy bemutassuk nektek őt és munkáját. Egy ferencvárosi kávézóban beszélgetve szóba került Csercseszov és a jégkorong mellett többek között Szoboszlai Dominik és az is, hogy mi és ki hiányzik a focisták öltözőjéből.

Mi az a sportpszichológia, mi az a sportpszichiátria?

Úgy kerültem az élsportba, hogy anno a vívók szövetségi kapitánya megkérdezte – mint volt vívó és pszichiáter -, nem lenne-e kedvem a vívó válogatottal, kiemelten Szilágyi Áronnal dolgozni? Természetesen igent mondtam… Amit én csinálok a Fradinál, az valójában sportpszichológia. De én orvos-pszichiáter vagyok, ezért nem mondhatom, hogy sportpszichológiát csinálok – így sportpszichiáterként szoktak engem nevezni. De a munka abszolút sportpszichológiai. Sportpszichiátriáról akkor beszélünk, hogy ha egy élsportolónak, vagy bármilyen sportolónak bármilyen pszichiátriai betegsége lesz, ami a sporttevékenységével összefügg, vagy a sporttevékenységére kihat. Ez az igazi különbség. És persze meg kell különböztetni azt is, hogy egyéni sportolóval, vagy csapattal dolgozom. Én a Fradin belül nem csak a labdarúgókkal dolgozom, hanem gyakorlatilag bármely Fradi-sportoló, bármely szakosztály bármely játékosa kereshet, de a fő csapásirány az NBI-es labdarúgó csapat.

Nem könnyű, mert általában van egy alapszkepticizmus a munkával kapcsolatban, részben az edzők, részben a játékosok részéről. Ez mindaddig tart, amíg el nem kezdünk dolgozni és akkor azért rájönnek arra, hogy bizonyos helyzetekben, bizonyos időszakokban azért tud segíteni a sportpszichológus, sportpszichiáter.

Az élsportolókat általánosságban nézve, bármelyik sportágról is legyen szó, az edzésmódszerek, a terhelések közt, amit kapnak, ezekben azért túl nagy különbség nincs. Nem lehet azt mondani, hogy más terhelést kap egy Barcelona vagy egy Manchester City játékos, mint mondjuk a Ferencváros játékosai. Nyilván alapkészségekben van különbség a két csapat játékosai között, mint ahogy ezt az eredmények is mutatják, de abban terhelésben, amit kapnak nincs nagy különbség közöttük. Ami más, az alapkészségek különbözősége mellett, az a mentális felkészültsége ezeknek a játékosoknak. Ebben benne van a motiválhatóság, az önbizalom, a sikeréhség, fegyelem… Tehát olyan fogalmak, amelyeket lehet fejleszteni. Persze nem könnyen, mert az alapszemélyiségünket, amit kisgyerek koruk óta hoznak magukkal az adott – nem tudjuk megváltoztatni, tehát ha egy játékos alapszemélyisége például flegma, ami nonverbális kommunikációként a pályán egyértelműen látszik, azon nem nagyon tudunk változtatni. És ezt semmilyen külső motiváció nem tudja megváltoztatni, mert ilyen az alapszemélyisége. Lehet, hogy nagyon jó futballista, gyors, jó lába van, jól lő kapura, de hogy megszakadni a sikerért nem fog, az biztos.

Ekkor jön az edzőnek a szerepe, hogy ő mennyire képes a saját személyiségét átvinni a játékosokra. Én már a negyedik edzővel dolgozom együtt a Ferencvárosnál, Thomas Dolltól Sztanyiszlav Csercseszovig tart egyelőre az ív és mindegyik edző teljesen más személyiség volt. Azt el tudom mondani, hogy mint karakter, Stanyiszlav Csercseszov igazán remek figura, nagyon hiteles, nagyszerű ember, kiváló szakember. Mielőtt megérkezett, nagyon tartottunk tőle, elsősorban a híre miatt. De tényleg óriási fazon, nagyon jó humora van, és ami ennél sokkal fontosabb, remekül ért a játékosok nyelvén.

A mi kapcsolatunk nagyon-nagyon érdekes, mert az első beszélgetésünket azzal kezdte, hogy a sportpszichológiában nem nagyon hisz. Nem gondolta, hogy érthet a futballistákhoz olyan ember, aki soha nem focizott profi szinten. Azt megjegyzem azért, hogy van sportmúltam, vívtam, párbajtőrben orvos-világbajnok lettem és fociban is megszereztem egy ma a C-licencnek megfelelő edzői fokozatot. Sztanyiszlav egyébként azt mondta, hogy dolgozzak bátran és vele is nyugodtan kommunikáljak a játékosokról, mert ő egyébként erre nyitott, de a labdarúgókkal szerinte én nem nagyon fogok tudni mit kezdeni. Ennek az üzenete számomra az volt, hogy ő ebben az egészben nem igazán hisz. De amikor részt vettem ezt követően a csapatmegbeszéléseken, akkor döbbenten vettem azt észre, hogy gyakorlatilag Csercseszov munkájának egy jelentős része a sportpszichológia.

A híres ‘not bad’ is egy ilyen elem volt?

Igen, így van. Ő minden játékossal jól megtalálja a hangot. De az egész edzői stábja kiváló társaság. Sztanyiszlav néha direkt vagy indirekt módon meghallgatja a véleményemet. Soha nem mondja azt, hogy rendben van, egyetért velem, de látom a pályán, vagy a kommunikációjában, hogy azt, amiről beszéltünk, azt ő átveszi, de valóban még soha nem történt meg, hogy azt mondta volna, ebben igazad van. Ezzel nekem nincs is semmi gondom. Csak a győzelem számít, hogy velem épp mennyit beszél, vagy nem beszél, az sokadrangú kérdés. Egy csapatban és egy célért dolgozunk mindannyian.

Módszerek

Ami a módszereket illeti, lehetnek a játékosokkal egyéni és csoportterápiák. Az egyéni terápiának nagyon sok minden lehet a része, hiszen a játékos mindig az életét is felviszi a pályára. Ha otthon bajok vannak, akkor a pályán is bajok lesznek. Ez az egyik téma tehát, amivel lehet foglalkozni. A másik a sérülésekből való felépülést követő munka. Hiszen ott gyakorlatilag meg kell barátkozni azzal a helyzettel, hogy most nem járok edzésre, rehabilitálódom, utána pedig jön a visszaépülés a közösségbe, a sérüléssel kapcsolatos szorongás oldása, stb. Ott vannak a mellőzött játékosok, akik ugye soha nem értik, hogy ők miért nincsenek a kezdőben vagy a keretben. Ezzel kapcsolatban szeretnek ventillálni, elmondani ezzel kapcsolatban a kérdéseiket, néha kicsit szidni a rendszert, szidni az edzőt, a gőzt ki kell engedni. Erre is alkalmas lehet a sportpszichológia. Természetesen nemcsak terápiás lehetőségek vannak a szakmán belül, hanem diagnosztika is, figyelmi funkciók mérése, reakcióidő detektálás, személyiségprofilok felvétele is munkánk részét képezi.

Amit nehéz az edzőkön keresztülvinnem, hogy leüljünk csoportban dolgozni a labdarúgókkal, ami a csapategység, a belső kommunikáció szempontjából, egymás motiválása érdekében lenne fontos. Hiszen az sokkal hitelesebb, ha egymást motiválják, a külső motiváció, még ha 50.000 ember szurkol is a lelátón, megfelelő belső motiváció nélkül nem lesz elég. Ha valakiben ez nincs meg, akkor lehet 50.000 néző – nem fog működni. Ebben van nagy különbség a világsztárok és a nem világsztárok között. Egy Ronaldo, egy Messi nem azért focizik, mert még több pénzt akar keresni. Imádnak focizni, a pénz csak egy visszajelzés arra, hogy jól csinálják a hivatásukat.

Sokféle pszichológiai teszt van. Vannak figyelemfejlesztő, figyelemmérő tesztek, amelyek számítógép alapúak. Csináltunk nagyon komplex diagnosztikát egy úgynevezett Vienna-rendszerrel, ahol a reakcióidőn keresztül a perifériás látáson keresztül, mozgásoknak az előrejelzését (azaz, hogy hova fog érkezni a labda) is mértük többek közt. Ez egy egy-másfél órás teszt volt. Nem szerették, de nagyon sok információt adott. Volt egy pszichológiai része, ami a személyiséget mérte. Mi azzal nagyon tudtunk dolgozni. De alapvetően a munka, amit én végzek velük, az klasszikus pszichológiai munka. Egy részük nem is személyes, online dolgozunk. Sok sportoló azt gondolja, hogy egy pszichológussal leülni az kellemetlen. Van, hogy nem is a Fradiban találkozunk, hanem beülünk egy kávézóba, hiszen egészséges emberekről beszélünk alapban. Nem is tudják egymásról, hogy ki dolgozik velem, néha nem is mondják el egymásnak, mert kellemetlennek érzik.

A flow egy Csíkszentmihályi Mihály által megalkotott koncepció. A flow-élmény az, amikor elkapsz egy olyan tracket, pályát, aminek a mentén elkezd vinni a siker és akkor gyakorlatilag ennek mentén lehet haladni, de ezért is nagyon sokat kell dolgozni. Nem jön véletlenül az önbizalom, az önmagadba vetett hit. Nagyon fontos, hogy mennyire hiszel önmagadban, mennyire vagy képes magadat győztesként látni. Mert ez egy adottság. Van, aki rengeteg mindent tesz ebbe bele, de nem látja ennek az egész útnak a végét, ahol ő bajnok lesz, nem képes magát győztesként látni. Jelenlegi keretben is van pár játékos, aki alkalmas ennek az érzésnek a megélésére. Korábban iIyen volt Fernando Gorriaran is, nem véletlenül lett a mexikói bajnokság sztárja.

Jégkorong

Amikor a jégkorongozókkal elkezdtem dolgozni decemberben, ott az edző, Fodor Szabolcs kapásból érzékelte, hogy a csapatban nincs minden rendben és kérte, hogy üljünk le csoportosan. Erre a játékosok nyitottak voltak, abszolút működött, többször leültünk, beszéltünk, csapatépítő jellegű kommunikáció-fejlesztés volt. Megtisztel Nagy Geri -a csapatkapitány – hogy kiemelte a munkámat, de én mindig azt szoktam mondani, hogy alapban jégkorongozni kell tudni, alapban focizni kell tudni, alapban vívni kell tudni. Ehhez jön egy jó edző-sportoló kapcsolat. Ha ez nincsen meg, akkor itt jöhet bármilyen erőnléti edző, dietetikus, pszichológus, masszőr… Szoktam mondani, hogy fejben biztos én vagyok a világ legjobb sportolója, ez tuti. Csak az kevés, az nagyon kevés. Borzasztó sok munka kell. a páston, a jégen, a futballpályán. A sportpszichológusnak ezekkel együtt mindig háttérben van a szerepe, minden elismerésnek örülünk, de tudjuk a helyünket a rendszerben.

Minden sportolóval próbálom megtalálni a közös hangot, próbálok kapcsolódni hozzájuk. Talán ebben segítségemre van sportmúltam, tudom mi a teljesítmény szorongás, tudom milyen esélyesként veszíteni és kevésbé esélyesként nyerni. Igazából a sakkozótól vagy autóversenyzőtől kezdve egészen az ultrafutóig bezárólag dolgoztam sportolókkal, három olimpiai aranyéremhez van közöm, több csapat mellett dolgoztam, így az utoljára 2012-ben olimpiai elődöntőt játszó férfi kézilabda válogatott mellett végeztem sportpszichológiai munkát. A jégkorongozókat azonban nagyon a szívembe zártam, óriási sportemberek, igazi harcosok.

Szoboszlai nagyon jó üzenete

A csapatsportok közül a szerencsefaktor szerepe messze a labdarúgásban a legnagyobb. Itt a legkevesebb a gól, másrészt pedig az ember a lábával alapvetően ügyetlenebb, mint a kezével. És a labdarúgás az a sport, meg a jégkorong, ahol soha nem birtoklod a labdát, tehát amikor a fociban azt mondjuk, hogy nála van a labda, akkor sincs nála, mert előtte gurul, vagy a lába közelében van. Kézilabdában, kosárlabdában, vízilabdában megfogod a labdát, körülnézel, eldöntöd mi legyen vele. Fociban is van ilyen, de alapvetően a nagyon profi futball a kevésbé profitól a gondolkodás sebességében tér el. Ez természetesen mérhető.

A hétfői bolgárok elleni meccs után nyilatkozta Szoboszlai, hogy azt mondta a többieknek, hogy ha stresszeltek, akkor rúgjátok hozzám a labdát. Ez egy nagyon jó üzenet egyébként, mert nyilván vannak olyan szituációk bármelyik játékosnál, amikor egy pillanatra elveszik a meccsen, kikapcsol, elveszti a fókuszt a meccsről. Ő pedig azt vállalta, hogy majd a saját tehetségével, megoldja azt a pár másodpercet, amíg az adott játékos fejben visszatér a pályára.

A rossz tavaszi forma

Az elmúlt meccsekkel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a szerencsefaktor a fociban a legnagyobb. Minden meccsünkön voltak olyan szituációk, hogy ha nem így tartja a lábát, hanem úgy tartja a lábát, ha nem így pattan, hanem úgy pattan, akkor máshogy alakulnak a dolgok. De sajnos nincsen „ha”. A Bayern München is ki tudott kapni a Leverkusentől, amely ellen mindkét meccsen volt kapufánk, volt 100%-os gólhelyzetünk és mégsem lőttünk gólt. A csapat rendesen felkészült a felcsútiak ellen is, mentálisan bele akartak ők szállni abba a meccsbe, de gyakorlatilag 8 olyan játékos volt a pályán, akik korábban együtt még nem játszottak tétmeccsen és sok sérült is volt – ráadásul a felcsútiakkal mindig éles meccseket játszunk. Számomra a ZTE elleni vereség sokkal bántóbb volt.

Remélem, most, hogy az Európa Liga terhe már nincs a vállakon, javulni fog a formánk. A foci a legkiszámíthatatlanabb csapatsport ebben a tekintetben, nincs nagy különbség a csapatok között, pláne, akkor, ha a Fradi épp nem tud a legerősebb kezdőjével kiállni, – még ha talán a második sorunk sem lenne rosszabb az aktuális harmadiknál az NBI-ben. Szokták mondani, hogy a szerencséért is meg kell dolgozni és vissza is fog térni, remélem már most hétvégén, a Videoton ellen abba a flow-ba kerül a Fradi, ahova való. Tizenhat meccsel játszott többet a csapat, mint az NBI, azért az nagyon sok. És nem NBIII-as csapatok ellen játszott. Bl és EL ellenfeleink mindegyike az aktuális bajnokságok legjobbika, vagy egyik legjobbika volt, óriási plusz terhelést kapott a csapat, tavaszra talán egy kicsit – főleg fejben – elfáradt. Plusz ugye a labdarúgás sajátja, hogy kevés gól van egy mérkőzésen. Nyilván a kézilabdában, meg kosárlabdában 40-70 gól esik egy meccsen, ha valaki kap egy gólt, semmi nem történik, két perc múlva kiegyenlítenek. A fociban az, aki az első gólt rúgja, az 70%-ban megnyeri a meccset.

A Ferencváros jelen pillanatban Közép-Európa élcsapatai között van, a Dinamo Zágráb, a Slavia Praha, a Dinamo Kijev, a Crvena Zvezda szintjén. Ha a Leverkusent az európai középcsapatok elejére vesszük, akkor azt lehet mondani, hogy az európai középmezőnyben van a Fradi. Öt évvel ezelőtt sokkal-sokkal mélyebben voltunk, nagyon-nagyon komoly az előrelépés… Ennek nagyon sok összetevője van, nyilván látszik az is, hogy a játékosminőség alapvetően meghatározza egy labdarúgó csapatnak, minden sportcsapatnak a sikerét, így a jégkorongozókét, kézilabdázókét is természetesen.

“A soknemzetiségű öltöző, a rengeteg más-más nyelvvel, kultúrával nagy feladat” – Csercseszov

Ez egy feladat, igen. Azt a szót, hogy „probléma”, nem szabad mondani Csercseszovnak, mert akkor ideges lesz. Ez valóban egy heterogén közösség, ahol különböző csoportok vannak, legyen szó az afrikai-arab, a délszláv, a magyar különítményről, vagy a többiekről. Mindegyiknek megvan a maga hangadója.Jól megvannak, nincsenek konfliktusok, de ez nem egy baráti társaság. Csöndes az öltöző, nyugi van , szerintem azonban ez nem mindig jó. Egy győztes meccs után is igenis legyen ordibálás, legyen olyan, aki hangulatot csinál, mint ahogy azt tette korábban Leandro, vagy Aissa, vagy Gorriaran. Rendes fiúk, csak néha nem lenne baj, ha elengednék magukat és ez a indulat, féktelen örömérzés az öltözőben is kijönne.

Az nagyon fontos, hogy magyar csapatkapitány van Dénes személyében. Még Peter Stöger kért meg arra, hogy különböző pszichológiai mérések segítségével tegyek javaslatot a csapatkapitányra. Akkor én Dibusz Dénest javasoltam, persze, nem biztos, hogy ezért született ez a döntés. Ami viszont biztos, hogy jót tett Dénesnek ez a felelősség, határozottabb lett, de ő egyébként is egy nagyon jó karakter. Ha csodákat csinál a kapuban, akkor sem dicséri önmagát, természetesnek veszi a teljesítményét. Aki most nagyon hiányzik a pályáról, az Muhamed Besic, aki egy kiemelkedően jó kisugárzású sportoló.

Az újonnan érkezettek beépítése

A legjobb csapatépítő, a beilleszkedést leginkább segítő dolog a siker. Nagyon nehéz egy játékosnak egy idegen kultúrában, ha még a csapatnak sem megy. Lógó orral jönnek le a pályáról, nem a megszokott környezetükben laknak – a család otthon. Ha barátnő egyáltalán nincs, de igény lenne rá, az a baj, ha van és nincs itt, akkor pedig az.

Utánpótlás, kiválasztás

Az utánpótlással kapcsolatban azt gondolom, amit Kubatov Gábor elnök úr is szokott mondani, hogy nincs az NBI-es öltöző ajtaja bezárva a tehetséges emberek előtt. Tessék jobb kapusnak lenni, mint Dénes, tessék jobb középhátvédnek lenni, mint Samy, tessék jobb – jobb oldali védőnek lenni, mint Botka, vagy Wingo. Tessék olyan fizikai adottságokkal bírni, mint Esiti, vagy Sigér Dávid, vagy Zachariassen. Azt gondolom, hogy a tehetség, a jó futballista – előbb-utóbb feltűnik. Valaki észre fogja venni, ha nem a Fradiban, akkor majd máshol. Azok közül, akiket elküldtek a Fradiból, -most felnőtt játékosokról beszélek – nem nagyon tudok olyat mondani, aki máshol szárnyalna. A csapatok szakemberei, és nem csak a Fradiról beszélek, nem hülyék, az értékeket megtartják. De ha nincs érték? Ez ilyen egyszerű. Nincs bezárva a kapu, van lehetőség. Persze nagyon nehéz, mert a Fradi kimondottan nem egy utánpótlásképző klub. A Fradi a nemzet csapata, képviseli Budapestet, Ferencvárost, de egyben Magyarországot is.

A Fradin belül az utánpótlásnak külön pszichológusa van, Hajdú Anna, aki rendszeresen foglalkozik az utánpótlás játékosokkal, ugyanazt nyújtva, ami az első csapat számára is elérhető. Egy tinédzsernél azt már meg lehet mondani, hogy jó karakter-e és ha focizni is tud, akkor sztár is lehet. De a siker egy kör, amelyből maga a tehetség része kb. 30%. Ehhez jönnek a sportpszichológiával is összefüggő dolgok, tehát a motiválhatóság, a monotonitástűrés, az elszántság, emellett pedig a fizikum, illetve a szerencse, a kapcsolatok. Ezek együtt teremtik meg a sikert.