Valamint Gurisatti Gréta értékelése.
Gurisatti Gréta
Nagyon sok kapufa, gólvonal, gól/nem gól volt, örülök, hogy mi jöttünk ki ezekből jobban. Valamit nekünk is elő kell húzni, akár több bemozgást, több akciót, hogy kapjunk mi is kiállításokat. Vagy akciógólokkal kell ezt kompenzálni. A játékosállományt tekintve nem kéne, hogy több fórt kapjanak, nyilván azért tenni kell, hogy kiharcoljuk az emberelőnyöket. Talán a harmadik negyedben beszéltünk erről, és akkor után jöttek is a fórok zsinórban a vízilabda szabályainak megfelelően, viszont nem tudtunk jó megoldásokat választani – és itt magamra is gondolok. Az utolsó fórnál összenéztünk Dalmával, egyértelmű volt, hogy föladom neki, ő meg gyönyörűen belőtte. Ennyi múlt kábé, hogy mi örülhettünk. Az Újpest jól játszott, talán mi annyira nem a saját képességeinkhez képest. A Népligetben eddig jó formában játszottunk, és elsősorban a védekezésünk volt nagyon jó, az fog dönteni.