A felcsúti játékos szerint a győzelmük esetén elcsendesednek majd a rossz formájukról szóló hangok.

Artem Favorov

A három pontért utazunk. Egyáltalán nem az a célunk, hogy védekezésre rendezkedjünk be. Évek óta támadófutballt igyekszünk játszani, vasárnap sem lesz másként, mert ez a stílusunk, amit szeretnénk akkor is megőrizni, ha erős ellenfélhez megyünk. A korábbi egymás elleni meccseinken megmutattuk, függetlenül attól, melyik csapat a pályaválasztó, vállaljuk a ránk jellemző játékot, igyekeztünk előrenyomulni, amennyire csak tőlünk telik. A Ferencváros hozzánk hasonlóan futballozik, kezdeményező játékot erőltet, márpedig ha két ilyen felfogású együttes feszül egymásnak, abból izgalmas meccs kerekedhet ki. Ezúttal is nyílt mérkőzést várok, gyanítom, bőven lesz helyzet – persze, az a célunk, hogy az intenzív támadójáték mellett mihamarabb elfojtsuk vetélytársunk akcióit. Apróságokon múlhat a találkozó kimenetele, egy-egy megingásnak nagy jelentősége lehet. Nagyon szeretem a Ferencváros elleni meccseket. A nagy csapatok ellen mindig különleges pályára lépni, alighanem kiváló lesz a hangulat, ami engem még jobb teljesítményre ösztökél. Nem hiszem, hogy előnyt jelentene nekünk, hogy a mi meccsünk az FTC két Európa Liga-nyolcaddöntős mérkőzése közé ékelődik: nemrég mi játszottunk heti kettőt, ráadásul riválisunk kerete a sérültek ellenére is mély, jó képességű labdarúgók szállhatnak be a kispadról is. Láttam a Leverkusen elleni meccsét, de nem foglalkozom különösebben a Fradival, inkább a saját csapatomra és a feladataimra összpontosítok. A héten jó edzésmunkát végeztünk, bízom benne, ez visszaköszön a bajnokin. Az utóbbi időben mindenki a rossz formánkról beszél, de hiszem, ha legyőzzük a legerősebb magyar együttest, elcsöndesednek ezek a hangok. Jó képességű játékosok alkotják a csapatunkat, megpróbálunk felszabadultan futballozni, és a remélt győzelemmel jó szériába lendülünk.

NSO