Labdarúgó csapatunk vezetője a szurkolóknak is köszönetet mondott.

Mint ismert, a Ferencváros 2–0-ra kikapott Leverkusenben az Európa Liga nyolcaddöntőjének odavágóján. A mérkőzést most Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója értékelte a Sportrádióban Rizmayer Mihálynak.

Nyilván nem örülök a vereségnek, ez evidens, de a másik oldalról azt mondom, egy teljesen vállalható mérkőzést játszottunk. A hazai kapufa most tényleg hazai volt, mert Zachariassen lövésénél kipattant róla a labda, a Leverkusen szabadrúgásánál pedig az egyik hazai játékos fejére… A kettő-nulla egy vállalható eredmény, de a visszavágón mindent megteszünk azért, hogy orvosoljuk” – kezdte Orosz Pál.

Köszönet mindenkinek, aki ott volt a helyszínen, mert olyan fantasztikus hangulatot varázsoltak, mintha otthon játszottunk volna. A csapatnak ez nagyon sokat jelent. A visszavágón hatvanezer ember előtt akár még a németeknek is megremeghet a lábuk…” – folytatta a vezérigazgató, aki bővebben is kitért a visszavágóra.

Nem fogjuk feladni semmiféleképpen. Abban mindenki biztos lehet, hogy ameddig egy játékosunk is rendelkezésre áll, addig megyünk és csináljuk. Ha az elején rúgunk egy gólt, még bármi történhet…

Azt várom a visszavágótól, hogy kompromisszumot nem ismerve játsszunk, próbáljunk meg fordítani. Tudjuk, mire képes a Leverkusen, mennyit ér a kerete, de a Monacót is megleptük. Ha ott vannak a szurkolóink, bármi előfordulhat” – zárta mondandóját Orosz Pál, aki azt még hozzátette, rengeteg sérültje van a csapatnak, de mindenki odateszi magát, aki rendelkezésre áll, ez a csapat bármire képes lehet.

NSO