Korábbi német védőnket kérdezték a Bayer Leverkusen elleni Európa Liga nyolcaddöntőről.

– Két korábbi csapattársad még mindig tagja a Fradinak: Dibusz Dénes és a visszatérő, bár sajnos azután megsérülő Muhamed Besic. Mennyire követed a csapatot?
– Minden hétvégén figyelem az eredményeiket, és örültem a sok megnyert bajnoki címnek. Nem volt csúcson a klub, amikor odakerültem, de örülök, ha egy kicsit segítettem abban, hogy ismét felfelé tartó pályára kerüljön. Amikor Németországban interjúkat adtam, sokszor szóba került Dibusz is, mindig mondtam, mennyire jó kapus véd Magyarországon. Már akkor látszódott, milyen tehetséges, rugalmas játékos, védőként mindig jó érzés volt úgy játszani, hogy tudtad, ő van mögötted. A klubnak nem volt könnyű visszatérnie az élre, de sikerült.

– És most még magasabbra juthat, ha kiejti a Leverkusent. Többször is feltűntél a Sky Sports szakértőjeként Bundesliga-meccseken, így jó rálátásod van a Bayerre. A csakfoci.hu-nak adott interjújában Lukás Hradecký azt emelte ki, hogy elég hullámzó a csapat. Hol áll most ez a hullám?
– A szezon elején komoly problémáik voltak, sok meccset vesztettek, és a tabella alsó részén álltak. Ugyan most is becsúsznak vereségek, de mára nagyobb lett az önbizalmuk, látszik, hogy a játékosok is jobban értik, mit szeretne játszatni velük Xabi Alonso. Nagyon tehetséges csapat, amikor nézed a jobboldalukat Frimponggal és Diabyval, csak annyit tudsz mondani, hogy a francba, de gyorsak. Rajtuk kívül ott van Wirtz is, aki Németország egyik legtehetségesebb játékosa. Normális esetben ők egy TOP5-ös csapat a Bundesligában, igaz, nem mindig játszanak következetesen, néha hiányosak tudnak lenni védekezésben, és hibát követnek el hátul, amiket a Fradi kihasználhat.

– Mit szeretne pontosan látni Xabi Alonso a csapatától?
– Ha egy ennyire sikeres játékos, mint amilyen ő volt, vezetőedzőnek áll, akkor szerintem mindig úgy akar játszani, ahogy ő is tette karrierje során. Alonso azt akarja, hogy a csapatánál legyen a labda, de nagyon sokat fejlődtek az átmenetekben is, és sokkal kompaktabbak lettek védekezésben. Ő is egy katalizátor volt a hátsó alakzat előtt, ezért egyensúlyt akar a védősor és a támadók között. A Leverkusen korábban mindig többet akart támadásban mutatni, ezért néha elfelejtett védekezni, Alonso kiegyensúlyozottabb együttest szeretne, amely hibára készteti az ellenfelet, ezeket pedig a sok gyors játékosaikkal kihasználja. Nagy bajba kerülsz, ha a középpályán labdát veszítesz ellenük, mert villámgyorsan támadnak.

– Mi lehet a Fradi taktikája a Leverkusen ellen, ki lehet “kapcsolni” Diaby-t és Wirtz-t?
– Ilyen futballistákat 90-100 percig azért nagyon nehéz kivenni a játékból, ez az egész csapat számára nagy kihívás lesz. A Fradi védőinek nagyon sokat kell majd kommunikálniuk egymással, hogy ki éppen milyen pozícióban van, és végig koncentrálniuk kell a három támadóra, Diabyra, Azmounra és Wirtzre, vagy Schickre, ha éppen ő játszik. Agresszív védekezésre van szükség, ha a Ferencváros védői közel tudnak helyezkedni egymáshoz, az gondot okozhat a Leverkusennek, a Fradi pedig szintén jó a védekezésből támadásba való átmenetben, neki is vannak gyors labdarúgói, így veszélyes lehet. Főleg, mert a Leverkusen néha túlságosan magasan játszik, és ez rizikóssá tud válni. De az első, hogy a védekezés stabil legyen.

– Németországban mit gondolnak erről a párharcról? Egyértelmű továbbjutást várnak a Bayertől?
– Már Németországban is felismerték, hogy a magyar futball sokkal jobb, mint évekkel ezelőtt volt. Új stadionok, akadémiák vannak, jobbak az edzők, a tehetséges játékosok pedig korábban is adottak voltak. Látszik, hogy minden fejlődik, a magyar válogatott is szép sikereket tudott elérni. Rájöttek tehát a németek is, hogy a magyar futball visszatért. Nemrég a Monaco is gondot okozott a Bayernek hazai pályán, talán azt mondanám, hogy Leverkusenben annál könnyebb meccsben bíznak, de általánosan Németországban már nem hiszik, hogy a csapatnak könnyű dolga lesz a Fradi ellen.

– És te milyen párharcra számítasz?
– Szorosra, ahol a döntés a visszavágóra marad. Márpedig az előny lehet a Fradinak, ha a Puskás Arénában 60 ezer ember buzdítja. Azt gondolom, a Puskásban is meglesz az esélye a Ferencvárosnak, hogy továbbjusson.

A teljes beszélgetés: Csakfoci