Simon Rolfes, a Bayer Leverkusen sportigazgatója elmondta, nagyon komolyan veszik az Európa Ligát is.

Simon Rolfes, a Bayer Leverkusen sportigazgatója

Jó ellenfél a Ferencváros. A Monaco előtt végzett az első helyen a csoportjában, ami sokat elárul, mert láttuk, hogy a Monaco is milyen erős. Nem is játszottunk ellenük túl régen, másfél éve két szoros mérkőzésen találkoztunk. Ezért is kihívást jelentő ez a feladat, amit azért magabiztosan fogunk megközelíteni, és mindent megteszünk azért, hogy jó eredményt érjünk el, különösen az első mérkőzésen, a BayArénában. Aztán pedig nagy önbizalommal utazhatnánk Budapestre. Természetesen nagyon komolyan vesszük ezt a sorozatot is, ez nem kérdés. De hogy hol lesz a döntő, az most teljesen lényegtelen. Nagyon fontos, hogy a következő fordulóba kerüljünk, és majd meglátjuk, aztán mi történik. Most először is ki kell ütni a Ferencvárost, hogy bejussunk a negyeddöntőbe. Ez a legfontosabb. Külön öröm számomra, hogy Hajnal Tamással, a Ferencváros sportigazgatójával – aki a Bundesligában is jól ismert ember – jó kapcsolatom van, és hogy találkozom majd vele.

Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója

Jól ismerem Simont, jó kapcsolatot ápolunk. Persze, jó lesz találkozni, de ami most a legfontosabb, hogy egy nagy kihívás lesz ez számunkra. A Bundesliga élcsapatával találkozunk, még akkor is, ha a Leverkusen mostani helyezése nem ezt mutatja. Most is láthattunk tőlük két látványos mérkőzést a Monaco ellen, szóval nagyon nehéz dolgunk lesz. Több szempontból is más lesz a két mérkőzés, mint az előző szezonban. Akkor a csoportkörben találkoztunk, most viszont az egyenes kieséses szakaszban járunk, az egyikünknek folytatódik, a másiknak véget ér az európai kupaszereplés. Nálunk és náluk is változott a keret, sőt, mindkét helyen új vezetőedző irányítja a csapatot. Ugyanakkor ismerjük a környezetet, tudjuk, hova érkezünk és mindent megteszünk azért, hogy a legjobban felkészüljünk erre a párharcra.

Csakfoci, Fradi.hu