A régi játékostársak emlékeztek vissza dr. Fenyvesi Mátéra.
Juhász István
Emlékezetesre sikerült életem első NB I-es meccse. A réges-régi Fradi-pályán a pécsi Dózsát fogadtuk, és nyertünk 5–1-re. A csatársorunkban két Fenyvesi szerepelt, Jóska a jobb, Máté a bal szélen. S én, a tizenhét és fél éves újonc Mátétól kaptam gólpasszt, négyszer vettem be a pécsiek kapuját. Sokat köszönhetek Tüsinek, évekig játszhattam vele egy csapatban, rengeteget tanultam és kaptam tőle. Nagyszerű ember volt. A gyepen nem ismert félelmet. Nemcsak futballistaként, állatorvosként is maximalista volt. Amikor hazaköltöztem Amerikából, és újra megnősültem, együtt énekeltünk a lagzimon… Aztán amikor tudtam, hogy már nagyon beteg, meglátogattam. Hosszú-hosszú percek után megismert, s azt mondta: „Te vagy a Juhász Pista„. Megpusziltam a homlokát és elköszöntem tőle.
Rákosi Gyula
Az anekdota szerint Puskás egyszer odament Tüsihez, mert tudta, hogy állatorvosnak készül. Mondta neki, baj van a kutyájával, s kérdezte tőle, mit javasol. Mire Tüsi a maga visszafogott stílusában azt válaszolta: „Öcsi, vegyél magadnak másik kutyát„. Ilyen volt, jó humorú, igazi csapatember. Szerettem vele, mellette játszani a Fradiban. Soha nem felejtem el, amikor a Juventus elleni VVK-döntőben Torinóban gólt fejelt, a nyakába ugrottunk, ám ő szerényen, csendben mondta: gyerünk, gyerünk, tovább, még nincs vége! Talán attól is volt annyira erős a Fradi a mi időnkben, mert különböző egyéniségű játékosok alkották. Ott volt Albert Flóri és Varga Zoli, a két virtuóz, és ott volt Tüske, Fenyő, ahogy becéztük. Később, amikor a politikai pályán is szerepelt, kicsit féltettük, és többször felhívtuk, s azt ajánlottuk neki: „Tüsikém, menj be a Parlamentbe, csak könyörgünk, ne szólalj fel!”