Az ősszel duplázó kecskeméti játékos mellett csapattársát, Szuhodovszki Somát kérdezték a mai bajnokiról.

– Ősszel te voltál az FTC elleni mérkőzés hőse a két góloddal. Mennyiszer pörgetted vissza azóta azokat a találatokat?
– Aznap és azon a héten nagyon sokszor visszapörgettem az eseményeket és a góljaimat is természetesen, azóta nem. Előfordult, hogy barátokkal összeültünk, ők rakták be, akkor is nagyon jó érzés volt közösen végig nézni, de most már a következő meccsre készülök és koncentrálok.

– Még mindig örök emlék számodra az a meccs?
– Szerintem bárki, aki Magyarországon futballozik és megadatik neki, hogy legyőzze a Ferencvárost, annak mindig örök emlék marad az siker, mert nem biztos, hogy sokszor adatik meg a karrierjében. Ezzel így vagyok én is.

– Egy meccs a sok közül idegenben, vagy azért a Groupama Aréna plusz motivációt jelent?
– Nem szoktunk különösebben foglalkozni a körülményekkel, de tisztában vagyunk vele, hogy hova megyünk. Úgy gondolom, hogy a stadion hangulata inkább fel fog dobni mindenkit, illetve az, hogy az átlagnál több szurkoló előtt léphetünk majd pályára. Nagyon várom már a meccset.

– Az első fogadja a másodikat, ez lesz a forduló rangadója. Mennyit éreztek ebből a felfokozott hangulatból?
– Érezzük, hogy nagyobb az érdeklődés irányunkba is, de igyekszünk ugyanúgy készülni, ahogy az összes többi mérkőzésünkre. Nagyon nehéz dolgunk lesz a Groupama Arénában, hiszen már a pontszerzés is bravúr kategória az ellenfeleknek gyakorlatilag. Bízom a csapatban viszont, keményen dolgozunk, és ha tisztességgel felkészülünk, abból bármi kisülhet.

– Mekkora visszavágási vágy dolgozhat szerinted a ferencvárosi játékosokban, illetve mi kell ahhoz, hogy jó eredményt érjetek el idegenben is?
– Profi labdarúgókról van szó, akik minden meccsen a maximumra törekednek, ezért is szerepelnek ilyen jól. Nincs kétségem afelől sem, hogy szeretnének visszavágni. Elemezzük őket a héten, a stáb is igyekszik maximálisan felkészíteni minket minden eshetőségre. Nekünk ugyanúgy hatalmas szívvel, akarattal és küzdőszellemmel kell játszanunk, ahogy az egész szezonban, ha ez megtesszük, akkor tiszta lelkiismerettel jöhetünk majd le a pályáról.

– Nem lesz egyszerű a Fradi-tábor előtt futballozni.
– Játszottam már korábban a stadionban a Kaposvár színeiben, a Fradi-szurkolók elképesztő légkört teremtenek, személy szerint ez engem rendesen feltüzel, úgyhogy amikor lehetőségünk van ilyen körülmények között játszani, át kell élni minden percét.

– Előre elfogadnád a döntetlent?
– Jó kérdés. Reálisan kell nézni a helyzetet, tudom, milyen erőt képvisel a bajnokcsapat, de kimondom: győzni megyünk a Fradi-pályára! Szóval csak a meccs után tudnám megmondani, jó-e az egy pont, azonban ha nem kapunk ki, már valószínűleg elégedett leszek. Mondjuk, ha a Fradi emberhátrányban futballozna, és így egyenlítene a mérkőzés végén, igencsak bosszús lennék a döntetlen miatt…

– Ebben az idényben még egyetlen csapat sem tudta elvinni a három pontot a Groupama Arénából.
– Nyilván minden csapat úgy készül, hogy megtörje a sorozatot, mi sem vagyunk másképp. Biztos vagyok benne, hogy a Ferencváros vissza akar vágni az őszi vereségért. Jó meccs lesz.

KTE, NSO