Három év szünet után tartották meg ismét az eseményt az Üllői úton.

Hat előadást hallgathattak meg az érdeklődők a kétórás programban, amely Igaz András, a SportFive ügyvezető igazgatójának rövid előadásával kezdődött. A nap jelmondata, a „Mindig van feljebb!” kapcsán a Fradi-appon keresztüli előrendelést, illetve az MVM Dome üzemeltetését emelte ki – a büfék vagy a fröccs nem volt igazán téma. Kubatov Gábor klubelnök beszédében szintén a „Mindig van feljebb!” volt az átívelő kapocs. Beszélt arról, hogy bár büszke az elért eredményekre, de mindenben, így a médiában, a nézőszámban és a Fradi Shop forgalmában is lehet előrelépni. Az átigazolásoknál Laidounival nem sikerült elérni a szintlépést érő 10 millió eurós határt, ha később ez összejönne majd, az új dimenziót jelentene a csapat számára. Arra vágyik, hogy kevesebb obszcenitás legyen a lelátókon. És azt is kiemelte, hogy bár mindenki nevet, amikor ő azt mondja, hogy lehetséges az Európa Liga-győzelem, de 10-12 évvel ezelőtt a jelenlegi eredményeinket megjósolva is kinevették volna.

Sztanyiszlav Csercseszov előadása következett, ő az elmúlt egy évet foglalta össze, elmondta, hogy rengeteg új impulzus érte őt is, mint például a soknyelvű öltöző, a rengeteg meccs az itt töltött eddigi egy éve alatt. Azt gondolja, hogy az idei nemzetközi tapasztalataink segíthetnek majd a jövő évi sikeres Bajnokok Ligája szereplésben. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az ő filozófiája nem az, hogy a saját képére formálja a Ferencvárost, hanem az, hogy ő idomuljon a klubhoz és így érjünk el közösen minél nagyobb sikereket.

Hajnal Tamás volt a negyedik hozzászóló, aki kitért arra, hogy rengeteget léptünk előre az UEFA-rangsorban az elmúlt évek alatt, szépen nőtt a koefficiens pontszámunk. Összemérte a mieink elmúlt évekbeli teljesítményét a környező országok élcsapataival, amiből látszott, hogy a régió együttesei közül csak a Dinamo Zágráb tudott többször a Bajnokok Ligájában szerepelni, a többiek – velünk együtt – egyszer voltak ott az elsőszámú európai kupasorozatban a többszöri Európa Ligás szereplés mellett. Nagy gond, jelezte, hogy a többi magyar csapat nem teljesít jól az UEFA-együttható terén, mert az, ha nem az első körben kellene beszállni a nemzetközi sorozatokban, nagy segítség lenne. Abenával és Owusuval nagyon hamar megállapodtak, Abena egy nagyon gyors, párbajerős játékos, akit régóta figyeltünk, de idő kell ahhoz, hogy beépüljön. Owusura nyáron figyeltünk fel, azóta intenzíven rajta tartottuk a szemünket, valamint kapcsolatban is voltunk vele. Nikolai Baden Frederiksen kapcsán arról beszélt sportigazgatónk, hogy azért volt lehetőségünk megszerezni, mert a Vitessenél egy jó kezdés után visszaesett, különben nem lett volna reális opció a leigazolása. Fel kell vegye a ritmust, de ő olyan típusú támadó, aki plusz elemeket tud hozni a játékunkba. Szívesen igazolnánk magyar játékosokat, de ár-érték arányban irreális összegeket kérnek a magyar riválisaink. Két légiósként focizó válogatott játékosban pedig nem volt meg a hajlandóság a Fradiba igazolásra, így a tárgyalásokig sem igen juthattunk el. Ezért fontos a fiatalok szerepe, Katona Bálintot és Iyinbor Patrickot szeretnénk visszavezetni az első csapatunkhoz. Kitért még a türelem fontosságára is, ezzel kapcsolatban Marquinhost és Zachariassent hozta fel pozitív példaként.

Kiss-Baranyi Sándor, az utánpótlás szakmai vezetője rengeteg adattal, számmal mutatta be munkájukat. Elmondta, hogy bár vannak kivételek, az a jellemző, hogy 21-22 éves korára képes egy játékos arra, hogy egy bajnokságon keresztül stabil teljesítményt nyújtson. Az ehhez szükséges türelmet idehaza nem kapják meg a fiatalok, mondta, itt már 18 évesen érett játékot várnak el a focistáktól. A legnagyobb kihívás az, hogy a felnőtt korba belépő fiatalokban megtartsák a belső motivációt. Minden edzésről és meccsről minimum hat kamerával készül felvétel, ezeket a felvételeket utólag értékelik. Az InStat minden meccsről 78 oldalnyi statisztikát készít az U15-ös csapattól felfelé. Az utánpótlásban szereplő játékosoknak mind a futásteljesítménye, mind a sebessége alkalmassá teszi őket a felnőtt fociba való belépésre. 2022-ben 28 játékost adtunk a korosztályos válogatottaknak. Mint elmondta, számára is meglepő volt azzal a ténnyel szembesülni a beszédre való felkészülésekor, hogy csak a Fradi adott az elmúlt három évben, mióta elindította az MLSZ a kiemelt bajnokságokat, minden korosztályba, minden évben csapatot.

A csapat orvosi hátteréről dr. Pánics Gergely tartott előadást, ő a rehabilitációról és a rendelkezésre állásról beszélt, illetve ennek monitorozásának, követésének szakmai hátteréről. Elmondta még, hogy új dietetikus is dolgozik a csapatnál. A hamarosan felálló adatelemző központtal való együttműködéstől pedig többek közt azt várja, hogy egyéni szinten még pontosabban lehessen meghatározni az edzésterhelést. Az edzésen és meccseken elszenvedett sérüléseket tekintve a Bajnokok Ligájában szereplő csapatok „rangsorát” alapul véve a középmezőnyhöz hasonló számaink vannak, az izomsérülésekben ennél rosszabbul állunk, viszont a rendelkezésre állásban a felső harmadbeli csapatokhoz hasonlóak az eredményeink.

A szakmai napot Orosz Pál vezérigazgató zárta, az imidzsépítésről, a nemzetközi kapcsolatrendszerről beszélt. Ennek eredménye ma az, hogy az ECA és a stockholmi egyetem „Club Management Program”-jának előadói lettek a Fradi képviselői, ennek keretében pedig a résztvevők mentorai is: a Glasgow Rangers, az Istanbul Basaksehir, valamint a Dunaszerdahely képviselőit segítjük.