Labdarúgó csapatunk mestere így várja a mai Dózsa elleni derbit.

Sztanyiszlav Csercseszov

Az Újpest elleni csata, a derbi mindig a legnagyobb meccs. A legutóbbi találkozónkat megnyertük a Paks otthonában, amely egy nagyon fontos siker volt és jól szolgálta a felkészülésünket is a hétvégére. Ugyanakkor örültem volna, ha három győzelemmel indítjuk a tavaszt, hiszen ez volt a célunk. Sajnos a Vasas ellen viszont nem szereztünk gólt, pontokat vesztettünk, ebből tanulnunk kell. Ami a keretet illeti: van néhány játékosunk, akiknek a szereplése kérdéses. Voltam már hasonló helyzetben, de remélem, hogy mindenkire számíthatok az Újpest elleni rangadón. Vannak új futballistáink is, akiktől azt szeretném, hogy segítsenek a csapatnak. Owusu Kwabena ugye már betalált, Myenty Abena nagyon várja a lehetőséget, míg Nikolai Frederiksennek tegnap volt az első edzése velünk. A szezon még hosszú, majd meglátjuk, ki lesz ott a csapatban vasárnap. Ez az a meccs, amelyre mindig elkel az összes jegy. Telt ház várja majd a csapatokat. Mondtam is tegnap a fiúknak, hogy erre készüljenek. Van ugye olyan játékos, aki még nem élt át ilyet, biztosan nagy élmény lesz a számukra is.

Fradi.hu