A Kisvárda főnöke interjúban beszélt helyzetükről és ebben sokszor emlegette Clubunkat is.
– Ma már vonzó hely Kisvárda egy légiós számára?
– Attól függ, hogy milyen légiósról beszélünk. Mi a keleti régióból igazolunk, nekik igen, hiszen nem azt nézik, hogy egy kis városba jönnek, hanem azt, hogy Magyarországra, az NB I-be. Jól érzik magukat nálunk, házakat, bérlakásokat építettem, vagy 20 játékos nálam lakik, csináltam nekik egy jó éttermet is, úgyhogy nem panaszkodhatnak. Természetesen az is fontos, hogy az elmúlt években sokat nőtt a bajnokságunk presztízse, sokkal vonzóbb az NB I, mint korábban volt. Arról a polcról természetesen nem tudunk válogatni, ahonnan a Ferencváros, ez teljesen egyértelmű. Az viszont a mi értékünket is növeli, ha van a bajnokságunkban egy klub, amelyiket nemzetközi szinten is jegyeznek. Ha például a Fradi elad egy játékost mondjuk 4-5 millió euróért egy topbajnokságba, akkor ezáltal a mi légiósaink értéke is nő. Eleinte 150 ezer euró volt a maximum, amennyiért értékesíteni tudtunk labdarúgókat, ma már 500 ezer euró felett járunk.– Kisteleki István, korábbi MLSZ-elnök nyilatkozta nekünk, hogy a magyar futball számára nem feltétlenül jó hír, hogy az a Kisvárda dobogós az NB I-ben, amelyben szinte csak légiósok szerepelnek. Erről mi a véleménye?
– Két részre bontanám a válaszomat. Abban igaza van, hogy hiányoznak a nagy vidéki klubok az NB I-ből. Ezzel azonban nehéz mit kezdeni, hiszen azok a csapatok szerepelnek ott, akik erre rászolgáltak az eredményeik alapján. Ami pedig a légiósokat illeti: a jó magyar játékosoknak olyan bérigényük van, amit nem lehet teljesíteni. Nem nekünk, de még a Ferencvárosnak sem. Ha megnézzük a külföldi bajnokságokat, akkor láthatjuk, hogy ma már ilyen világot élünk, az angol topcsapatokban alig van angol, de a Real Madrid is ki tud állni spanyol játékos nélkül. Kisteleki Istvánnak MLSZ-elnökként lehetősége lett volna olyan utánpótlásképzést létrehozni, amelyből több minőségi játékos kerülhetett volna ki és akkor talán nem kellene ennyi külföldit foglalkoztatnunk.– Ha szabadon választhatna három játékost az NB I-ből, kik lennének azok?
– Szappanos Péter, Botka Endre és Berecz Zsombor is kiválóan illene a mi csapatunkba, velük még erősebbek lennénk.– El tudja azt képzelni, hogy mondjuk öt éven belül a Kisvárda bajnok legyen az NB I-ben?
– Lehetetlen. A Ferencváros olyan szakmai és gazdasági előnyben van, hogy nem lehet megelőzni. 2017-ben a Honvédnak azért sikerülhetett, mert akkor még nem volt ilyen erős a Fradi. Nekünk azonban nem is ez a célunk.forrás és teljes interjú: csakfoci.hu