Tegnap eldőlt, hogy a világbajnokság negyeddöntőjében a címvédő Dániával találkozunk – a meccs szerdán 18 órakor lesz Stockholmban. Mátét még azelőtt kérdezték, hogy kiderült volna, ki lesz az ellenfelünk.
Lékai Máté kisimultan, felhőtlen jókedvvel állt stábunk rendelkezésére, pedig saját bevallása szerint kemény perceken volt túl.
„Én nem akartam tudni semmilyen részeredményt, nem akartam nézni a meccset, úgyhogy én a 9-kor kezdődött Buffalo-Cincinnati NFL-meccset néztem. De mikor hat volt közte a svédek javára, többen nem bírták ki, és rám írtak, hogy megvan, de hát mondtam, hogy sok van még hátra. Aztán Patrik nézte, hogy már csak egy a különbség, akkor már nem bírtuk bírtuk tovább, bekapcsoltuk és talán az utolsó öt percet néztük. Borzalmas volt. Kívülről nézni egy ilyen meccset… inkább játszom, mert meccs közben sosem izgulok. Szerintem sosem izgultam még annyira, mint most” – mondta.
Az irányító – aki „drága öreg harcostársa”, Mikler Roland mellett a válogatott másik játékosa, aki belekóstolhatott már az olimpia hangulatába – komoly fegyverténynek tartja, hogy sikerült negyeddöntőbe jutni. Nagyobbnak, mint a két évvel ezelőtti 5. helyet, hiszen míg két évvel ezelőtt nem osztottak kvótát az ötkarikás játékokra, ez egy olimpiai kvalifikációs torna, amit mindig komolyabban vesznek a csapatok.
„Egy olimpiai kvalifikációs világbajnokság az az egyik legkomolyabb torna, ahol a legnehezebb eredményt elérni, ahol mindenki ott akar lenni, mindenki tudja, milyen téttel bír. Úgyhogy ez egy nagyon nagy eredmény, hogy be tudtunk jutni a nyolc közé. És hát ki tudja, hol végzünk… De a legfontosabb, amit a vb előtt is kitűztünk, még ha nem is volt teljesen reális elvárás, megvan: az olimpiai selejtezős hely” – mondta.
Lékai hozzátette, a 2012-es, londoni olimpiát leszámítva nem járt még válogatott torna elődöntőjében, így nem is lehet más célja, mint ezúttal eljutni oda, és amondó, lényegében mindegy, hogy Dániával vagy Egyiptommal kell megküzdeni ezért.
„Mind a kettő nagyon-nagyon jó csapat, talán a dánok egy kicsit esélyesebbek, de pont két éve az egyiptomi vébén láttuk, hogy talán kétszeri hosszabbítás után tudták csak megverni Egyiptomot. Bármelyik jön, mindent megteszünk, ahogy eddig is. Voltak rossz meccseink, voltak jó meccseink, de azt szerintem senki nem tudja elvenni tőlünk, hogy nem akartunk megtenni mindent. Bízom benne, hogy a jobbik arcunkat mutatjuk. Annak örülnék, ha ki tudnánk adni magunkból mindent, aztán meglátjuk, hogy ez eredményben mihez elég. Nyilván nem mi leszünk az esélyesek, de azt gondolom, ez lehet jobban is áll nekünk, mintha mi lennénk.”