A Dózsa edzője emlékezett vissza.

– Egy kicsivel több, mint egy éve, hogy kinevezték az Újpest vezetőedzőjének. Ha visszatekint, mik voltak ennek az évnek a csúcspontjai és a mélypontjai?
– Sok minden történt ez alatt az egy év alatt. Az első félév nagyon sikeres volt, pedig nem egy könnyű szituációban neveztek ki a kispadra. De erős csapatot alkottunk, jó játékosokat hoztunk ide, akik segítettek a klubnak és nekem is abban, hogy elérjük a céljainkat. A tavaszi idény végén már nem a kiesés elleni küzdelem volt a lényeg, hanem a harc az európai kupaindulásért. Aztán elkezdtük az új szezont, sok változás történt a csapatban, és nem volt könnyű a helyzet a fiatal játékosokkal és az újonnan érkezett futballistákkal, akiknek még időre volt szükségük ahhoz, hogy mindenhez alkalmazkodjanak. Az elején nehézségekbe ütköztünk amiatt, hogy ugyan jól játszottunk, de nem tudtunk gólt szerezni. A védelemben is voltak egyéni hibák a játékosok tapasztalatlansága miatt, nagyon fiatal futballistákkal játszottunk hátul. Aztán jött a Ferencváros elleni meccs, ami bizonyos értelemben segített felismerni, hogy irányt kell változtatnunk. És el is kezdtem a fiatal játékosokkal játszani, amit meg is érdemeltek. Meg is ragadták a lehetőséget. Tehát nem arról volt szó, hogy nyomásra vagy kényszerből tettük a csapatba őket, egyszerűen felismertük, hogy jelenleg ez a mi utunk. Változtatnunk kellett, ezt be kellett látnom edzőként, mert tudtam, hogy ha ugyanúgy folytatjuk, gondjaink lesznek.

– A 0-6 után szinte mindenki azt várta, hogy lemond, de végül maradt. Miért?
– Ha egy klub az edzőjét minden harmadik meccs után leváltja, az azt jelenti, hogy a klub nem veszi komolyan a dolgát, és a vezetőknek fogalmuk sincs, hogy mit akarnak. Itt nálunk nincs erről szó. Tavaly azért sok győzelmet is hoztam a csapatnak, és még azokon a meccseken is sok helyzetet teremtettünk, amikor kikaptunk. De nagyon fontos volt az is, amikor a Roderick Duchatelet elnök-tulajdonos odajött hozzám az FTC elleni meccs után és azt mondta nekem, hogy semmi pánik, csak játsszuk tovább a játékunkat, maradjon a játékstílus és rendben leszünk. Ezzel a beszélgetéssel megkaptam a támogatást a munkám folytatásához.

forrás és teljes interjú: csakfoci.hu