Az Augsburg ellen duplázó Xavier szerint kemény a küzdelem a csapatba kerülésért – spanyolországi edzőtábor kulisszái mögé is betekintést nyerhetsz.
– Mi a véleményed az év első edzőmeccséről?
– Boldog vagyok, hogy győztünk és természetesen örülök annak is, hogy két gólt szereztem. Ez a mérkőzés remekül szolgálja a felkészülésünket, egy jó csapat ellen sikerült nyernünk.– Emlékszel, mikor szereztél legutóbb egy meccsen két gólt?
– Igen, ha jól rémlik, két évvel ezelőtt történt, az OH Leuven játékosaként a Zulte-Weragem ellen szereztem két gólt a belga bajnokságban. Arra is emlékszem, hogy egyszer fejjel, egyszer pedig büntetőből voltam eredményes.– Most újra sikerült, ez pedig segíthet abban, hogy beverekedd magad a kezdőtizenegybe…
– Azért dolgozom, hogy kivívjam a helyemet a kezdőcsapatban, szeretnék többet játszani. Kemény küzdelem zajlik a csapatba kerülésért, de én meg fogok küzdeni a helyemért.– A szezonrajt előtt még két felkészülési mérkőzés vár a csapatra. Hogy látod, miben kell fejlődni azokon a meccseken?
– Fontos feladatunk, hogy az edzőtáborozás idején megszerezzük a szükséges kondíciót, hiszen több mérkőzés vár még ránk a magyar bajnokságban és az UEFA Európa Ligában is. Jól és magabiztosan szeretnénk játszani, hogy készen álljunk az előttünk álló mérkőzésekre.A teljes beszélgetés: Fradi.hu