A szövetség vezetője azt is elmondta, hogy Magyarország visszaléphet a 2024-es EB társrendezésétől.
– Valóban létező forgatókönyv, hogy Magyarország részben vagy egészben visszalép az Eb-rendezéstől?
– Igen, létező forgatókönyv, mert az nem helyes, hogy Magyarország milliárdokat költ el a 2024-es Eb-re, és ennek kiadásai már most is jelentkeznek, miközben sok ezer gyermek és utánpótlás versenyző veszíti el hosszú hónapokra a sportolási lehetőségét a magas energiaárak miatt. Számos egyesület nem tudja kigazdálkodni a rezsiköltségeket, így a csarnokaikat vagy tornatermeiket egyszerűen bezárják. A két dolog nem fér meg egymás mellett, az kézilabda Eb ezekben az időkben luxuscikk. Tudomásul kell vennünk, hogy amikor a 2024-es női tornát megpályáztuk és elnyertük, még nem volt sem háború, sem szankciók, sem energiaválság, és nem voltak az ebből eredő pénzügyi nehézségek sem. De azóta lettek, szóval dönteni kellett és inkább a fiatalok tömeges sportolását választottuk. Ennek érdekében elvi megállapodást kötöttünk a kormánnyal, miszerint az Eb költségeiből megtakarított pénz egy részét idén és jövő évben a kis klubok működésére fordítjuk, valamelyest biztosítva ezzel rengeteg gyerek sportolási lehetőségét. A részletek még nyitottak, de ebbe az irányba megyünk.– Idén tavasszal tisztújító közgyűlést tart a Magyar Kézilabda-szövetség. Mennyiben befolyásolja elnöki ambícióit, illetve újraválasztásának esélyeit, hogy önként mondunk le egy felnőtt világverseny megrendezéséről?
– Önként mondunk le róla, de nem dalolva. Mindenki belátja szerintem, hogy jelen helyzetben ez a jobb döntés, és nekünk elsősorban a magyar kézilabdázás feltételeit kell biztosítanunk. Egyébként az újraválasztási esélyeket konkrétan növelné ez a döntés, mert sok kisebb klubnak fogunk segítséget nyújtani a működésükhöz egy drága Eb pénzéből, és ezt valószínűleg értékelik. De szerintem ez a kérdés nem lesz aktuális a tavaszi tisztújításon, mert nem tervezem, hogy újra induljak az elnökségért.A teljes beszélgetés: MKSZ
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón kérdésre válaszolva elmondta: „Megfelelnek a valóságnak azok az információk, hogy az eredetileg Svájc, Ausztria és Magyarország által közösen rendezett kézilabda Eb rendezéséből a magas költségek miatt kilép Magyarország.”