A Fradi mestere az Augsburg elleni győzelmet értékelte.

Mind az eredménnyel, mind a játék minőségével meg vagyunk elégedve. Az ellenfeleink és mi is más-más csapattal álltunk fel a két félidőben. Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, a szünet után sokkal hatékonyabbak voltunk. Mercier, két gólunk szerzője nagyon tapasztalt játékos, de kellett neki idő, míg megszokta az elvárásainkat. A francia a legutóbbi átigazolási időszakban érkezett, nekem soha nem voltak kétségeim a képességeit illetően. Nagyszerű, hogy kétszer is betalált a Bundesliga-ellenfelünk ellen. A meccs előtt örömmel beszélgettem régi barátommal, a világ- és Európa-bajnok Stefan Reuterrel. Klubszinten egymás ellenfelei voltunk, most ő a menedzsment része, hosszú évek óta az Augsburg sportigazgatója. Így aztán nem is kerülhettem volna el. A meccs kellemes időjárás mellett zajlott le, remélem az idő marad ilyen. Még két meccsünk lesz Spanyolországban, az utolsó a BL-résztvevő Viktoria Plzen elleni. Meg vagyok elégedve azzal, ahogy a felkészülés megy és azzal is, hogy alig van hiányzónk. Hoztunk magunkkal néhány tehetséges magyar fiatalt, akik képesek arra, hogy a következő néhány évben elérjék az első csapat szintjét. Hadd tanuljanak az idősebbektől, hadd gyűjtsenek értékes tapasztalatokat.

Sztanyiszlav Csercseszov

(fradi.hu)