Másodedzőnk azt is elmondta, hogy mi kerül előtérbe a felkészülés során.

Egyre közeledünk az első bajnoki meccshez, így a felkészülésünkben is egyre inkább a mérkőzések állnak majd a főszerepben. Lassan előtérbe kerülnek majd a taktikai dolgok, minél több labdás gyakorlattal. Fontos, hogy jó időben, jó pályán, ideálisabb körülmények között készülhetünk, az edzésen gyakoroltakat pedig jó ellenfelek ellen tudjuk majd kipróbálni – mondta el Máté Csaba.

Együttesünk keretével tartott Spanyolországba több fiatal futballista.

Lisztes Krisztián eddig is rendszeresen velünk edzett, a többiek számára viszont itt az esély, hogy megmutassák magukat a vezetőedzőnek, belekóstoljanak abba a szintű futballba, amit a Fradi képvisel jelenleg. Meglátjuk, hogyan teljesítenek, az mindenesetre egy nagy esély nekik, hogy velünk kezdhetik meg a felkészülést – jelentette ki a tréner.

forrás: fradi.hu