A Fradiba vágyó flúgos csatár nem lesz az év igazolása Belgiumban.

Villámgyorsan megbánta a belga élvonalbeli Kortrijk, hogy szerződést kötött Didier Lamkel Zével. A balhés csatár a nyáron, még az Antwerp játékosaként előbb elígérkezett a ciprusi Omoniához, majd az utolsó pillanatban meggondolta magát, és Budapestre repült, miután a Ferencváros is érdeklődött iránta, végül – némi FIFÁ-val való fenyegetőzés után – vissza kellett mennie belga egyesületéhez, amely elpasszolta a Kortrijknak. De már ott is kikerült a keretből, mert arról nyilatkozott, hogy télen nagy valószínűség szerint a Fradiba igazol. Nem csoda, ha klubjánál már a fejüket fogják korábbi döntésük miatt.

Az elképzelés az volt, hogy egy olyan játékost válasszunk, akinek a kvalitásai meghaladják a bajnokságunkét, azt hittük, hogy ha egy kicsit jobban tudjuk menedzselni, akkor hozzáadott értéket jelenthet számunkra. A mából visszatekintve azonban, már nem tenném meg újra” – idézte az actucameroun.com Matthias Leterme igazgató Krant Van West-Vlaanderennek adott nyilatkozatát, amelyben Lamkel Zé szerződtetéséről beszélt.

forrás: csakfoci.hu