Részünkről a szerencse! – női kéziseink kiváló szélsőjével, Márton Grétával beszélgettek.

Mindig mosolyog. Kisgyerekként is ilyen vidám volt?
Igen, úgy emlékszem, boldog kisgyerek voltam, és a legnagyobb hálával tartozom a szüleimnek, mert tökéletes gyerekkorom volt, a lehető legnagyobb szeretetben és boldogságban. Ha visszagondolok, sosem volt okom arra, hogy szomorkodjak.

Minek köszönhető ez az azóta is tartó jókedv?
Belülről fakad, alapjáraton ilyen személyiség vagyok. Persze, mint minden ember, én is sokszor vagyok szomorú és gondterhelt de a problémákat igyekszem otthon tartani és rendezni magamban, hogy ha menni kell edzésre vagy a barátaimhoz, ott teljesen önmagamat tudjam adni. Igyekszem pozitívan szemlélni a világot, és ebből táplálkozom, de azért én is el tudok ám gyengülni.

Mohácson volt kisgyerek. Mire emlékszik a városból és abból az időszakból?
Oda jártam bölcsődébe és óvodába, még iskola előtt, olyan öt-hat éves lehettem, amikor elköltöztünk. Olyan sok mindenre azért nem emlékszem, nagyon kicsi voltam még, de mivel a rokonaim nagy része Mohácson és környékén él, mindig a családom és az odatartozásom jut eszembe róla. És bár nem töltöttem el ott sok időt, büszke vagyok arra, hogy Mohácsról származom, hazahúz a szívem, ha évente egyszer-kétszer, mondjuk karácsonykor és busójáráskor látogatóba megyek. Mindig olyan érzés fog el, mintha hazamennék.

A busójárásból emlékszik valamire?
Kisgyerekként nemigen van emlékem, csak amikor később vissza-visszatértem. Egy gyereknek sokszor hangos és félelmetes, de érdekes és különleges esemény, amit ajánlok mindenkinek, hogy egyszer nézze meg.

Dupla boldogság volt Lenny érkezése

Tíz évembe került, mire sikerrel jártam… Három és fél éve, éppen az első válogatott meccsem után hoztuk haza a 12 hetes dobbermann kölyköt, aki azóta is bearanyozza a mindennapjainkat. Nemcsak az enyémet, a szüleimét is, el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle!

Onnan hova költöztek?
Először Gazdagrétre, ahol négy évig éltünk, miközben építkeztünk Budaörsön, ahova azután költöztünk át, általános iskolába és gimnáziumba már oda jártam. Illetve most is ott élek a szüleimmel. Van két testvérem, a nővérem, Dorina gyógyszerész, ő már nem él velünk, az öcsém, Donát végzős gimis.

Hol és minek a hatására kezdett el sportolni?
Már kiskoromban kiderült, hogy szeretek mozogni, a szüleim minden lehetőséget meg is ragadtak, hogy a gyerekeik valahogy lefoglalják magunkat. Beírattak mindenre, ami érdekelt, a kézilabda előtt fociztam, táncoltam, tornáztam, és atletizálni is szerettem. Mindegyikben ki tudtam teljesedni, és adott valamit, amit tovább tudtam vinni. Hatéves koromtól, 2007 januárjától, nem sokkal azután, hogy elkezdtem az iskolát, kézilabdázni is jártam. Ezek a sportágak egyébként sokáig egy időben futottak, folyamatosan morzsolódtak le, míg végül csak a kézi maradt.

Ha Budaörsön éltek, hogyan választották a Fradit?
A szüleim is sportosak voltak, és szerették volna, ha a gyerekeik a kézilabdát is kipróbálják. Budaörsön akkoriban még nem volt akkora sportági élet, mint most így a környező helyekben gondolkodtunk. Szóba került Székesfehérvár és Érd is, előbbi kicsit messze volt, utóbbit pedig nem találtuk. Ez nem vicc! A szüleim utólag mesélték, hogy tulajdonképpen azért kerültem a Fradiba, mert Érden nem találták meg a csarnokot, mire apa azt mondta anyának, ha még ők sem találják meg, akkor a gyerek hogyan fogja? Így anya felhívta a Ferencvárost, és megkérdezte, van-e lehetőség beíratni a gyereket. Mivel akkor még nem voltunk korosztályokra bontva, a nővéremmel együtt jártam edzésre, ami a szüleimnek is könnyebbség volt.

Jól tudom, első edzője Pádár Ildikó volt?
Igen, bár egy kisgyerek még nem tudja, pontosan mekkora legenda az edzője. Mi sem tudtuk, de nagyon élveztük az edzéseket, jó volt a társaság, a hangulat, és Pádár Ildikó valahogy biztonságot teremtett mindannyiunknak. Azóta is jó a kapcsolatunk, rengeteget találkozunk a sporttelepen, és mindig megállunk beszélgetni egy kicsit.

A fáradtságon is lehet viccelődni

Tavaly az egyik hazai bajnoki mérkőzésen könnyen és sok góllal nyertünk, a meccs utáni sajtótájékoztatóra én mentem az edzővel, Elek Gáborral. Amikor rám került a sor, azt találtam mondani, hogy én személy szerint nagyon elfáradtam, mire Elek Gábor felvont szemöldökkel, mosolyogva nézett rám, olyan tekintettel, hogy biztosan az ilyen könnyebb meccseken kell elfáradni? De én arra gondoltam, hogy sokat futottunk és sok gólt lőttünk, persze hogy elfáradtam, hiszen a tempó nagy volt. Mindenesetre azóta is ezzel viccelődünk az erőnléti edzőnkkel, Ungvári Mátéval.

Kitalálom: nem volt elég magas, így a szélre került. Jól tippeltem?
Szivacskézilabdával kezdtem, amiben négy játékos volt a pályán, és bár még nem voltak posztok, látták, hogy nagyon izgága vagyok, élvezem a játékot. Aztán mikor váltottunk rendes kézilabdára, nem voltam sem magas, sem súlyos, kicsit vékonynak számítottam a többiekhez képest, így valóban a testalkatom miatt kerültem szélre. Ott viszont ki tudtam teljesedni, mert elfutkározhattam és gólokat szerezhettem, miközben nem kellett annyit birkóznom. Azóta megnőttem, de annyira megtaláltuk egymást a balszélsőposzttal, hogy sosem akartam váltani.

Egy idényre kölcsönbe került az MTK-hoz. Az az időszak milyen volt?
Ez 2017-ben történt, február és május között négy hónapot töltöttem csak a klubnál, mert Stranigg Zsófia megsérült, így kellett helyette egy beugró játékos, amíg vissza nem tér. A Fradiban akkor még főleg a juniorbajnokságban játszottam, igaz, két éve már a felnőtt csapattal készülhettem, sőt, néha-néha játszhattam is, de még sokat kellett küzdenem magammal, hogy fel tudjam venni a ritmust a példaképeimmel. Ekkor jött a lehetőség az MTK-tól, amin nem is gondolkodtam, igyekeztem megragadni és megmutatni magam a felnőtt csapatban, már élesben! Ott válhattam egy kicsit felnőtt kézilabdázóvá, és amikor visszatértem a Fradihoz, már teljes értékű játékosként kezeltek a nagycsapatnál.

Ilyen fiatalon milyen gyorsan tudta felvenni az NBI ritmusát?
El kellett telnie kis időnek, hogy alkalmazkodni tudjak a sebességhez és az erőhöz, de keményen dolgoztam, és sokat segítettek a csapattársaim, az edzőm is. Rengeteget fejlődtem Elek Gábor keze alatt, végig támogatott, és megadta a lehetőséget, márpedig egy fiatal játékosnak talán az a legfontosabb, hogy érezze, bíznak benne.

Debrecenben junior világbajnokságot nyert 2018-ban. Mire emlékszik a leginkább arról a tornáról?
Magára az érzésre. Persze, mondhatnám, hogy hú de jó volt, valójában leírhatatlan, 18 évesen az utánpótlás válogatottnál töltött éveim megkoronázása volt az az aranyérem. A korábbi világversenyeken is közelálltunk az éremszerzéshez, de valahogy mindig lecsúsztunk róla, Debrecenben, hazai pályán, hazai közönség előtt viszont minden sikerült. Pedig nem indult minden simán, emlékszem, a brazilok elleni első meccsen érezhetően meg voltunk szeppenve, szenvedtünk, de ahogy jöttek a meccsek, egyre inkább élveztük a játékot. A torna előtt kaptunk segítséget sokat beszélgetett velünk szakember, hogy készüljünk a sok hazai nézőre, akik minket buzdítanak majd, és amit kezelni kell, mert nem mindennapi helyzet még felnőtt játékosoknak sem. De mindenkit felspannolt hogy ott voltak a közeli hozzátartozóik, a családjuk és a barátaik. Nekem legalábbis óriási segítség volt.

És emlékezetes is maradt. Élt át később hasonlót?
A nagy pillanatokat eseményekben mérem, és nyilván a sikerek ugranak be először. A következő évben, 2019. június másodikán, az Ausztria elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőn léptem pályára először a magyar válogatottban, az is legalább annyira emlékezetes nekem.

Arra a mérkőzésre jól emlékszem, mert én is ott voltam Grazban, ön éppen szóbeli érettségi előtt állt.
Így van, tizennyolc góllal nyertünk, én pedig hármat szereztem a bemutatkozó meccsemen. De nagyon nagy élmény volt a 2019-es világbajnokság, amelyre már én is utazhattam a csapattal. A legjobb évem pedig a 2021-es volt eddig, a válogatottal olimpián és világbajnokságon is szerepeltünk, a Fradival pedig megnyertük a magyar bajnokságot.

Ráadásul a legjobb kézilabdázónak választották itthon. Meglepte?
Nagyon! Egyértelműen ez volt a legnagyobb egyéni elismerés, amit valaha kaptam, elég csak megnézni, kik voltak a díjazottak előttem, nekem még most is felfoghatatlan, hogy az én nevem is ott van közöttük. Nem is hittem a fülemnek, amikor szóltak, hogy én kaptam, de azért tegyük hozzá, hogy ebben a sportágban az egyéni díjakhoz mindig kell a csapat is, esetemben a Fradi és a válogatott is, ezért nem feltétlenül egyéni díjként tekintek rá.

Fradi és még egy diploma

Remélem, hogy öt év múlva is a Fradi csapatát erősítem majd, szeretek itt lenni, és örülnék, ha elérnénk régen vágyott céljainkat. A válogatottal szeretnék kijutni a párizsi olimpiára, vagy még több nyári játékra, és boldog leszek, ha én is tagja lehetek majd az együttesnek. Ezért fogok dolgozni. Illetve úgy tervezem, hogy a tanulásban is előre tudjak lépni, szeretnék még egy diplomát szerezni.

A novemberi Európa-bajnokság nem volt sikeres. Visszagondolva mi maradt meg önben leginkább?
Vegyesek az érzéseim. Pozitívan álltunk hozzá, rengeteget készültünk, de a 11. hely nem az, amit vártunk magunktól, csalódottak voltunk, és rosszul éltük meg. De a lelkiismeretünk tiszta lehet, mert amit tudtunk, tényleg megtettünk, az én teljesítményem is nehezebben indult be, de a szlovén meccs már jól sikerült, jó, hogy azzal tudtunk zárni.

Sokan a nyomásról beszéltek, amit nem mindenki kezelt jól. Mi a helyzet önnel?
Igyekszem pozitív szemlélettel hozzáállni, amikor edzésre vagy meccsre megyek. Lehet, hogy kint már mosolygok, de azért nekem is vannak álmatlan éjszakáim, én is el tudok gyengülni. Sokat agyalok azon, ha valami nem sikerül, de jobban szeretem egyedül megoldani és elrendezni magamban a dolgokat, A-tól Z-ig átrágok mindent, és ez segít feldolgozni.

Mi az, amiben különösen jó, ami sikeressé teszi?
Az elhivatottság. Sokszor kerültem olyan helyzetbe a pályafutásom során, amikor enélkül biztosan lemorzsolódtam volna, vagy nem tudtam volna érvényesülni. Én mindennél jobban szeretem és élvezem ezt a játékot, ezért is rendelek neki alá mindent, a mindennapjaimat az edzés köré építem, nálam az áll az első helyen.

Azért, ahogy látom, a tanulás is kiemelten fontos önnek. Az első diplomáját idén szerezte meg, ugye?
Igen, viszont akkor inkább úgy fogalmazok, igyekszem mindent úgy intézni, hogy semmi se menjen a tanulás és az edzés rovására. Ez nem volt könnyű, mert sokszor nem tudtam elmenni a barátaimmal szórakozni, sőt, a saját ballagásomon sem tudtam ott lenni, de hálás vagyok, hogy a barátaim ezt mindig elfogadták, és nem erőltettek rám soha semmit. Hagyták, hogy a saját ritmusomban éljem az életem.

Milyen diplomát szerzett?
A Testnevelési Egyetemen végeztem el a szakedzői képzést, így B-licencet szereztem. Mindig is fontosnak tartottam a tanulást, sőt, szerintem minden sportolónak az, mert aki az agyát is edzi, jobban teljesít a pályán, magamon legalábbis határozottan ezt érzem. Örülök, hogy végigcsináltam, mert többen is próbáltak lebeszélni róla, hogy pihenjek egy évet, de ismerem magamat, ha így tettem volna, már nem ugyanolyan lelkesedéssel folytattam volna. Sokat adott ez a négy év, sokat tanultam magamról, és nem szeretnék itt megállni, képezni akarom magam tovább, bár még nem tudom, milyen irányban folytassam. Csak azt érzem, hogy ez fontos, szeretnék több lábon állni, mert lesz életem a kézilabda után is.

SportKrém – NS