Ottót kérdezték labdarúgó csapatunkról.

– Azzal, hogy a Fradi megnyerte az Európa Liga-csoportját, eljutottak arra a szintre, amelyen önök jártak 1995-ben?
– Szerintem mindenképpen, de nem lehet a két csapatot és az időszakot összehasonlítani. Mi az Anderlecht kiverésével egyből Európa legjobb 16 csapata közé kerültünk, míg a mai Fradi négy párharcot megnyerve jutott a második számú európai kupa csoportkörébe. Ezzel együtt mindkét menetelés nagyon nagy dolog a klub történetében, büszke vagyok rá, hogy az elsőnek a részese lehettem!

– Ha az 1995-ös Ferencvárosnak olyan lehetőségei lettek volna, mint a mai Fradinak meddig jutott volna a Bajnokok Ligájában?
– Sajnos valóban nem voltak ennyire kiváló lehetőségeink, mint ahogy a válogatottnak sem, hogy csoportharmadikként kijusson egy Európa-bajnokságra. Akkor sok értékes, magyar futballista alkotta a Fradit, kihoztuk magunkból a maximumot, és biztos vagyok benne, hogy tovább is fejlődtünk volna, ha a maihoz hasonló feltételek állnak a rendelkezésünkre.

– Mi a titka ennek a Fradinak? A remek edző vagy az erős játékoskeret?
– Mindkettő! És az évek óta tartó tudatos építkezés valamint a nyugodt háttér, amelyet a Fradi-érzelmű menedzsment biztosít. Ezt a pozitív folyamatot érzik a játékosok is, nem csoda, hogy jönnek az eredmények is!

– Mi a legnagyobb pozitívuma és hiányossága a jelenlegi Ferencvárosnak?
– A pozitívum, hogy azok a játékosok, akik a Fradiba érkeztek, mindannyian fejlődtek. Elég, ha csak Pászka, Vécsei, Sigér vagy Botka nevét említem, de talán a leglátványosabb karriert Zachariassen futotta be, aki évekkel ezelőtt szürke norvég játékosként érkezett a klubhoz, ma pedig már nemzetközi mérkőzéseket dönt el. De nem csak a futballisták számára építő jellegű a közeg, hanem az edzőknek és a szurkolóknak is. A hiányosság hogy nyilván az lenne ideális, ha még több magyar játékos tudná beverekedni magát a kezdőcsapatba.

– A továbbiakban mit vár a Ferencváros Európa Liga-szereplésétől?
– Elsősorban fejlődést! Minden meccs bónusz, de látva a felhozatalt, akár még a továbbjutás sem elképzelhetetlen. Sok függ attól, hogy a Midtjyllandot, a Leverkusent, az Union Berlint vagy az erősebb „kalapból” a Barcelonát, a Juventust vagy a Manchester Unitedet kapjuk.

– Mi lenne a kimenetele egy Barca – Fradinak az Európa Ligában?
– Természetesen a Fradinak szurkolnék, de egyértelmű, hogy a Barcelona lenne az esélyes. A két klubot nem lehet kvalitás szempontjából összehasonlítani, de a Fradinak már megvan a kellő nemzetközi tapasztalata ahhoz, hogy megnehezítse a Barca dolgát.

SportPlusz