Hazai medencében folytatódik a sorozat – erről, valamint a Magyar Kupa győzelemről is beszéltek csapatunk tagjai.

Férfi vízilabda, Bajnokok Ligája, B-csoport, 3. forduló
Komjádi-uszoda, 19.00: Ferencváros – CN Marseille
Jegy: 2000 Ft (a szezonbérletek érvényesek)
TV: M4 Sport / LENtv

Varga Zsoltot kérdezte a FradiMédia:

Vogel Soma

Úgy érezzük, hogy a Marseille ellen kötelező a győzelem, elsősorban azért, mert hazai pályán játszunk. Bízom abban, hogy a Magyar Kupa-győzelem kellő lendületet és magabiztosságot ad majd a csapatnak ahhoz, hogy megnyerje a még hátralévő két idei Bajnokok Ligája-mérkőzésünket. Szükségünk is van ezekre a győzelmekre, mert magunk mögött akarjuk hagyni a Brescia elleni vereségünket.

Varga Zsolt

Az előző fordulóban, a Brescia ellen visszajelzést kaptunk arról, hogy hol tartunk most az új csapattal. Azóta keményen dolgozunk a hibáink kijavításán. A Magyar Kupa-győzelem jól igazolja ezt a folyamatot. A Marseille ellen magas szinten kell vízilabdáznunk és ha négy negyeden keresztül koncentrálnunk, akkor nyerhetünk.

VLV

A kupagyőzelemről is nyilatkoztak játékosaink:

Molnár Erik

Tökéletesen alakult ez a négyes döntő, megnyertük. Jobb nem tudott volna történni velünk. Úgy voltam vele a finálé előtt, hogy felőlem ötösökkel is nyerhetünk, csak nyerjünk, engem annyira nem érdekelt, hogyan. Ilyen egy igazi vízilabdás döntő. Próbálom minél jobban csinálni, amit eddig, valamikor jól sikerül, valamikor kevésbé. Szerencsére egyre többször sikerül jobban.

Varga Dénes

Mind a két meccsünket az jellemezte, hogy egységesen, csapatként játszottunk. Szerintem ez lesz a célravezető a későbbiekben, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a görög légiósunk ma hat gólt lőtt. Látva a formáját én is igyekeztem olyan figurákat hívni, amelyek végén ő lesz a lövő. Nem okozott csalódást, még a hatodik gólját is beverte, nem remegett meg a keze. Ez kivételesen jó teljesítmény volt, de hát…, a légióst ezért tartják… Maximális tiszteletem az OSC-nek, nagyon jól játszott, sokan nyújtottak közülük extrát – kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat ez a párharc a bajnokság során. Természetesen a bajnoki döntő elérése és aztán megnyerése a mi célunk idén is, ez nem kérdés.

Vogel Soma

Gyakran játszunk őrült, sok kiállításos meccset az OSC-vel, ez is olyan volt. Nem érzem, hogy olyan nagy szerepet játszottam volna a győzelemben. Viszont az 5-ös sapkaszámú játékosunk neve mellett egy 6-os van az eredményjelzőn. Mondtam neki, hogy Fountoulis hét gólt lőtt a két évvel ezelőtti kupadöntőn… Nagyon szép sorozat, hogy már egymás után ötödször nyertünk Magyar Kupát, jól hangzik, pláne, hogy zsinórban öt. Különlegesre sikerült ez is, nagyon akartam a mait. Voltak hátráltató tényezők, például személyemben. Gratulálok a csapatnak, a szurkolóinknak és az edzői stábnak! Azt érzem a csapaton, hogy képesek vagyunk megint egy nagy sorozatot véghez vinni.

Bővebben: EuroSport, VLV

Varga Zsolt a magyar válogatott következő összetartását is kijelölte, a 2023-as esztendőt ezzel kezdik majd a kerettagok, köztük clubunk pólósai: Szakonyi Dániel, Vogel Soma, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán és Vigvári Vendel – a teljes névsor: MVLSZ. „Eredetileg a két ünnep között is akartam edzéseket tartani, de látva a játékosok leterheltségét, végül abban maradtunk a klubokkal, hogy rájuk fér a pihenés, és az év első hetében jöjjön össze a keret – mondta Varga Zsolt. – A hangsúly a közös munkán van, hogy felfrissítsünk mindent, mert olyan sűrű a versenynaptár, hogy a Világkupa-selejtezők mellett egyszerűen nem is lesz további alkalom a klubszezonban arra, hogy gyakoroljunk.