Vasárnapi meccsrejárással kapcsolatos napi kérdésünk kifejezetten nem reprezentatív eredményei.
Bár a minta jóval meghaladja az országos vizsgálatoknál alkalmazott méretet, az nem reprezentatív, egyrészt a demográfiai adatok hiánya miatt, másrészt amiatt, hogy az Ü129 olvasói – érthető módon – a fradista átlagnál is jóval inkább érdeklődnek a Fradi iránt. A válaszadók 44%-a bérletes (a bérleteseink egy jó része válaszolt hát a kérdésre), további 21% rendszeresen jár (összesen 65%) évente több, mint ötször; és további 19% volt legalább egyszer az elmúlt egy évben a Fradi-pályán. Ez összesen 84%. Csak a válaszadók 8-8%-a jelezte azt, hogy keveset vagy egyáltalán nem járt Fradi-meccsre az elmúlt öt évben.
Ezek után némileg meglepő lehet, hogy bár a második kérdésre, ami a nem járás okait kívánta kideríteni, az első kérdésre válaszolók több, mint 90%-a válaszolt, de több, mint 10%-kal kevesebben jelezték azt, hogy járnak, mint ahányan az előző kérdésben bérletesnek vallották magukat. Sokan tehát úgy tűnik, a meccsrejárók közül annak az okait jelezték, hogy miképp járnának többet.
A második, akár három opciót is fogadó kérdésre átlagosan 1.24 választ jelöltetek meg. Az okok közül az időhiány vezet („Nincs időm, munka vagy család miatt nem járok (többet)„), 32%-kal, a második szorosan a nyomában az utazási idő/távolság, 30%-kal. Az anyagi ok „csak” a harmadik, 19%-kal. A negyedik helyen a meccsrejáró társak hiánya végzett (9%). A meccseket a fotel kényelméből jobban élvezők 6%-ot tesznek ki, míg a büfék problémái, a fröccs hiánya 3%-ot tart valamennyire távol (vagy ennyien szolidárisak machine-nel és kososzóval).