Döntő szerepe volt a sima továbbjutásban a Román Kupában, de sajnos megsérült. Jobbulást kívánunk Roli!

A Román Kupa harmadik fordulójában a Sepsi OSK együttese 4-0-s győzelmet aratott az első osztályú Voluntari ellen, így csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe. A székelyföldieknél duplázott a 32 éves magyar támadó, Varga Roland.

A Sepsiszentgyörgy már az első félidőben 2-0-s előnyre tett szert, Balasa és Varga góljával, majd a fordulást követően ismét betalált a 24-szeres magyar válogatott játékos, a végeredményt pedig Safranko állította be a 84. percben.

Varga Roland öröme azonban mégsem lehetett teljes, mert második góljánál csúnyán megsérült, lövése után azonnal lenn maradt, a gyepet ütötte fájdalmában. Az orvosi stábnak úgy kellett letámogatnia a pályáról, és természetesen rögtön le is cserélték.

Vargáék az első helyen jutottak tovább a csoportból, a negyeddöntő első mérkőzését pedig majd hazai pályán vívhatják.

forrás: csakfoci.hu