A Fradi hősének tetteit a Tobak Csaba által vezetett Fradi Múzeum elmúlt években végzett munkájának köszönhetően egyre több helyen ismerik és elismerik. Most példás, politikai árkokon átívelő összefogás keretében újabb emléket állítottak neki.

Tóth Potya István nem csak a pályán alkotott maradandót klubunk színeiben, hanem a második világháború borzalmaiban is megmaradt embernek.

Tóth Potya István ezév október elején Zugló posztumusz díszpolgára lett, míg 2021 februárjában a FradiMédia egy dokumentumfilmmel emlékezett meg klubunk példaképéről. 2022. december 6-án, kedden pedig a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Ferencvárosi Torna Club, valamint Budapest Főváros XIV. kerülete, Zugló Önkormányzata összefogásával elhelyeztük a holokauszt áldozatául esett Tóth Potya István botlatókövét egykori lakóhelyén, a XIV. kerület Telepes utca 41. számú ház előtt. Az eseményen beszédet mondott a Ferencvárosi Torna Club elnöke, Kubatov Gábor, Kirschner Péter, a MAZSIKE elnöke, valamint Horváth Csaba polgármester.

– Tóth Potya István igazi csapatjátékos volt, klubunk büszkesége, aki ember maradt az embertelenségben – hangsúlyozta beszédében az FTC elnöke, Kubatov Gábor.

A botlatókő nem csupán a fizikai értelemben vett megbotlásra utal, hanem arra is, amikor elakadunk egy gondolatnál, és nem tudunk továbblépni. 1943 és 1945 között emberek milliói tűntek el Európa városaiból, falvaiból – legtöbbször anélkül, hogy bármi nyom maradt volna utánuk. A botlatókövek ezeket a hiányzó nyomokat teszik újra láthatóvá. Egy embert csak akkor felejtenek el végleg, ha nevét is elfelejtik – vallja Gunter Demnig német szobrászművész, az akció kezdeményezője. A művész kis betonkockára applikált réztáblába vési az elhurcoltak nevét, születésük, valamint meggyilkolásuknak helyszínét és időpontját. Az így készült botlatókövet az áldozat utolsó – még szabad akaratából választott – lakhelyének bejárata előtt a járdába illesztik be. Mára Európa-szerte több ezer ház bejárata előtt „botolhatnak” bele a városok és falvak lakói a környékükről elhurcolt szomszédok személyes történetébe. Elhaladva a botlatókövek mellett egy pillanatra érzékelhetővé válik az addig történelmi múltba utalt rettenet, és az ismeretlen nevek mögött tragikus sorsok rajzolódnak ki. A szöveg egyértelmű, a kő elmozdíthatatlan.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a művésszel való együttműködés segítségével Magyarországon már több, mint 500 követ elhelyezett.

Tóth István 1891. július 28-án született Budapesten. A Keleti pályaudvar melletti „nyolcházban” nevelkedett. Itt nevezték el őt barátai először Potykának, később Potyának.

1912-ben került a Ferencvároshoz, és tizennégy éven át, 1926-ig a zöld-fehéreket erősítette. A Fradival kétszer nyert bajnokságot és Magyar Kupát. Összesen 372 mérkőzésen szerepelt csapatunkban, 128 gólt szerzett.

Játékos-pályafutását a Ferencvárosban fejezte be, ezt követően az egyik legjelentősebb magyar labdarúgóedző lett. Az 1920-as években kezdeményezője volt az első trénerkollégiumnak. Ő volt hazánkban az első, aki edzőnaplót vezetett, valamint számos, addig nem használt elemet épített be az edzéseibe, mint például a bemelegítés, vagy a téli alapozás.

Ő volt a Ferencváros első hivatásos edzője. 1925-től 1930-ig irányította csapatunkat, ezalatt három bajnokságot, egy KK-t és két Magyar Kupát nyert a csapattal. 1929-ben az ő irányításával 3-2-re legyőztük az egy évvel később az első világbajnokságot megnyerő uruguayi válogatottat. Ezt követően dolgozott két olasz csapatnál, a Triestina és az Internazionale együttesénél is. 1943-ban újabb egy évig volt a Ferencváros edzője.

Tóth Potya István a második világháború idején tartalékos tiszti szolgálatot teljesített. Tagja lett egy, a sportemberek baráti társasága révén szervezett ellenállási csoportnak, ahol különleges szerepe volt. Mint tartalékos tisztnek, rendelkezésére álltak katonai és légiós igazolványok, iratok és eszközök. Ezekkel több üldözött embertársán segített. 1944. december 5-én a nyilasok rajtaütöttek a csoporton, annak egész vezérkarát, köztük Tóth Potya Istvánt is letartóztatták. 1945. január 3-án a Fő utcai börtönből előbb a Parlamentbe, majd 10-én vissza Budára, a Várban lévő Belügyminisztérium pincéjébe szállították őket. 1945. február 6-án reggel Tóth-Potya Istvánt és Kertész Gézát minden tárgyalás és ítélet nélkül kivégezték.

2021-ben az FTC kezdeményezte, hogy a budapesti Dohány utcai zsinagóga udvarán, a Wallenberg emlékparkban található márványtáblára kerüljön fel Tóth Potya István neve is azok közé, akik a vészkorszakban zsidó életeket mentettek. Napjainkban pedig klubunk felterjesztette nevét és tetteit a jeruzsálemi Jad Vasem Intézethez abból a célból, hogy megkaphassa a Világ Igaza kitüntetést.

Kirschner Péter, a Mazsike elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Gunter Demnig kölni művész a kilencvenes években találta ki és alkotta meg az úgynevezett botlatóköveket, emléket állítva a holokauszt névtelenül elhunyt és ismeretlen helyen nyugvó, többségében zsidó áldozatainak. A kis betonkockákra rögzített réztáblákra az áldozatok nevét, születésük, valamint meggyilkolásuk helyszínét és időpontját vésik rá, és Magyarországon is már közel 500 ilyen botlatókövet raktak le. Hozzátette: Tóth Potya István botlatóköve abban különbözik a többitől, hogy egy olyan nagyszerű keresztény embernek állít emléket, akinek a lelkiismerete azt diktálta, hogy az üldözöttek mellé kell állnia, és ez fontosabb volt neki, minthogy saját magát védje.

Horváth Csaba, a főváros XIV. kerületének polgármestere úgy fogalmazott, hogy a járdában elhelyezett kis fényes kő egy olyan sötét korszakra emlékeztet, amikor elszabadult az őrület. Emlékeztett rá, hogy a vészkorszaknak voltak áldozatai és hősei, Tóth Potya István, Zugló posztomusz díszpolgára pedig egy személyben volt hős és áldozat. Hős volt, mert egyrészt igazán fontosnak tartotta, hogy a vegytiszta gonoszságtól és a tomboló aljasságtól megmentse azokat, akiket lehetett, másfelől áldozat, mert őt magát a páratlan sportkarrierje, a sikeres edzői pályafutása és az sem mentette meg, hogy az első világháborúban frontszolgálatosként a hazájáért harcolt – mondta.

Horváth Csaba kijelentette, a zuglói Telepes utca 41-ben egy olyan tehetséges és jó ember élt, aki üldözöttek tömegeit mentette meg a haláltól.

„De ezzel a botlatókővel emlékezni fogunk arra is, amit vele tettek, hogy másokkal ezt többé ne tehessék meg” – fogalmazott a polgármester arra utalva, hogy Tóth Potyát a nyilasok 1944. december 5-én a házánál elfogták, majd tárgyalás és ítélet nélkül meggyilkolták.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke azt mondta, a botlatókővel egy kiváló sportolónak, egy nagyszerű edzőnek, egy bajnoknak és egy kiváló embernek állítottak emléket. Kiemelte: Tóth Potya azt tette, amit a sportban tanult: segítette a gyengéket, és az emberek csapatában szolgált az embertelenekkel szemben. Mindezt hamis papírokkal, védlevelekkel, élelmiszer- és pénzcsomagokkal, illetve menedék nyújtásával tette – tette hozzá.

Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója ismertette Tóth Potya István labdarúgói, majd edzői pályafutását. Felidézte többek között, hogy 1912 és 1926 között 197 NB I-es mérkőzésen szerepelt a zöld-fehérek csapatában, majd edzőként három bajnoki címig és a Közép-európai Kupa megnyeréséig vezette az együttest. Ő volt a tréner akkor is, amikor a Ferencváros „csodacsapata” Dél-Amerikában legyőzte a későbbi világbajnok Uruguay válogatottját.

(fradi.hu, sportal.hu)