Clubunk tehetséges tornásza bizonyult a legjobbnak a hétvégén.

A hagyományokkal ellentétben ezúttal a fővárosban, a Központi Tornacsarnokban rendezték az idei utolsó hazai tornaversenyt. Szombaton délelőtt a felnőtt férfiaknál a Mesterfokú Bajnokság egyéni összetett viadala mellett a férfi utánpótlás Kismester Bajnokságot is megtartották. A két megmérettetésben közös volt, hogy mindkettő selejtező is volt egyben a szerenkénti döntőkre. A felnőtteknél az FTC-Telekom vb-15. helyezett tornásza, Balázs Krisztián sérülés miatt nem indult.

Zámbori Zala gyűrűn és korláton arany-, míg nyújtón ezüstérmes lett. Zala szombaton az utánpótlás Kismester Bajnokság egyéni összetettjében is diadalmaskodott. A felnőttek között Kovács Márton talajon és lólengésben ötödik lett, míg gyűrűn a hatodik, ezzel pedig az összetettben is a hatodik hely lett az övé.

Eredmények, Férfi UP Kismester Bajnokság, Egyéni összetett
1. Zámbori Zala (FTC-Telekom) – 83.700 (edző: Tóth Levente)
2. Kis Dominik (BHSE) – 82.900
3. Sas Nándor (BHSE) – 82.000

Zámbori Zala

Nagyon hosszú volt ez a szezon, rengeteg hazai és külföldi versennyel. Őszintén szólva fejben eléggé elfáradtam, ez látszott is, hiszen lólengésen és ugráson is hibáztam. Ezzel együtt természetesen örülök, hogy egy ilyen évet sikerült győzelemmel zárnom. Izgatottan várom a vasárnapi szerenkénti döntőket.

Fradi.hu, MATSZ