Ikszeltünk Luxemburgban.

Férfi labdarúgás, felkészülési találkozó
Luxemburg 2-2 (1-1) Magyarország

Beszámoló: Fradi.hu, MLSZ, NSO

Marco Rossi

A legfontosabb tapasztalat, hogy talán néhányan kicsit túl sokat gondoltak magukról, néhányan azt gondolják, hogy sokkal jobbak vagyunk, mint valójában. Szerintem mi jó csapat vagyunk, de ha nem játszol teljes koncentrációval és ha nem sikerül hibák nélkül lehozni a meccset, akkor túlságosan nehéz lesz. Adtunk nekik egy gólt az elején, majd visszajöttünk a meccsbe és a találkozó bizonyos részeiben jó dolgokat is produkáltunk. Amikor vezettünk 2-1-re, voltak is helyzeteink, amikből újabb gólt szerezhettünk volna, de mégis ők egyenlítettek egy nagyon könnyű, elkerülhető góllal. Ez a gól egy másik nagy hibából jött, ami persze benne van a fociban. Tudtuk már előzetesen is, hogy nem lesz egyszerű feladat Luxemburg ellen játszani idegenben, jó eredményeket értek el a múltban itt, de nekünk úgy kellett volna pályára lépni, hogy megnyerjük a mérkőzést. Arra kell gondoltunk, hogy mi volt rossz, miben kell fejlődnünk, ezzel kapcsolatban eléggé egyértelmű a véleményem, beszélek is majd erről a játékosokkal. Sok dologról fogunk beszélni, de a legfontosabb az, hogy mindenki tudja, a győzelem érdekében egészen egyszerűen muszáj százszázalékosan koncentrálni, különben Bulgária, Montenegró és Litvánia ellen is nagyon nehéz lesz. Ma sok jó dolgot csináltunk, amikor nálunk volt a labda, néha egészen jó módon sikerült eljutni az ellenfél kapujáig, de nem sikerült betalálnunk olyan sokszor. Az is igaz, hogy egy újabb nagy hiba után a végén, ha Dibusz nem véd, akkor akár ki is kaphattunk volna 3-2-re. Két lábbal a földön kell járnunk, öntudatunknál kell lennünk, dolgoznunk kell, koncentráltnak kell lennünk, nem gondolhatjuk azt, hogy a győzelmek könnyen jönnek majd. Ádám rengeteget harcolt, a hozzáállásával kapcsolatban nem lehet rossz szavam, de azt ő is tudja, hogy fejlődnie kell, ami a fizikális állapotát illeti. Nemzetközi szinten ez nem elég, muszáj fejlődnie és biztos vagyok benne, hogy ezt meg is fogja tenni. Nagyon örülök Némethnek, jól szállt be, igazából a tudásával kapcsolatban sosem volt kétségünk, amióta az U17-es válogatottól kezdve figyeljük. De neki is fejlődnie kell, több játékperc kell a klubjában, annak ellenére, hogy milyen posztriválisai vannak. Több meccsre van szüksége, de természetesen örülök a mai góljának. Csakúgy, mint Baráth Péternek, aki először kapta meg a lehetőséget a felnőtt válogatottban. A jövő egyértelműen a fiataloké.