A Honvéd játékosa a második félidővel összességében elégedett volt.

Zsótér Donát

Végig balhátvéd voltam, szokatlan kicsit ez a pozíció, de muszáj volt megoldani, hiszen a csapatnak szüksége volt rá. Úgy gondolom, hogy az első félidőben jobban visszaálltunk védekezni, aminek meg is volt az eredménye, hiszen nem kaptunk gólt. A második félidőben kicsit próbáltunk dominánsabban fellépni, ebből kaptunk egy buta gólt egy szögletből, utána próbáltunk mindent megtenni, voltak helyzeteink, voltak lehetőségeink, rákényszerítettük az akaratunkat a Ferencvárosra. Utána természetesen kinyíltunk, kaptunk egy ilyen gólt, de úgy gondolom, hogy a második félidővel összességében elégedett vagyok. Szögletből kaptuk az első gólt, utána muszáj volt váltanunk, a szögletig is, amiből kaptuk a gólt, nagyon jól játszottunk és kompaktak voltunk végig, hiszen nem kaptunk kialakított helyzetből gólt, ezért is gondolom azt, hogy a második gól az már a vége felé… ki-ki meccs volt. Úgyhogy próbáltunk mindent egy lapra feltenni, majdnem sikerült is, 19-re lapot húztunk, sajnos ez nem sikerült, úgyhogy úgy tűnik az eredményként, hogy ez egy sima győzelem, pedig nem volt az. Úgy gondolom, hogy mindkét szélen jól tudtunk alkalmazkodni a 3 belső védős rendszerhez, hiszen azt kértük a játékosoktól és fiatal játékosok voltak ott középpályán, akikben dúl az energia és a bizonyítási vágy, nagyon jól is szálltak be a mérkőzésbe, úgyhogy büszkék lehetünk rájuk, úgyhogy ez a profi futball, úgyhogy mennünk kell tovább, csinálni és egy jó felkészülést meg kell csinálnunk.

M4 Sport