Európa-bajnoki középdöntős meccset játszik a női kézilabda válogatott. Hajrá, magyarok!
A mérkőzést élőben nézheted az M4 Sport weboldalán is, ha külföldön vagy a határon túl vagy, ide kattintva találsz segítséget, hogyan cselezheted ki a régiózárat.
Golovin Vlagyimir
A labda nélküli mozgást kell erőltetnünk. Ha megyünk egy egyezni, „ledarálnak” minket. Ezt a norvégok ellen is nagyon komolyan megoldották. Érdekes, hogy amikor megvágunk egy meccset az elemzéshez, a hatvanból tíz perc védekezés és tíz perc támadás kerül bele. Ezúttal a norvégok támadásaiból mindössze öt percet lehetett használni. Az világosan látszott ennyiből is, hogy amikor labda nélkül indultak, a svédeknek esélyük sem volt. Nekünk is el kell kerülnünk őket, bármilyen széles a karjuk, mert nagyon erősek. Ha a sebességünket ki tudjuk használni, eredményesek lehetünk. A korábbi meccseken a padról beszállók kevesebbet tudtak segíteni, a dán meccs azért is fontos volt, hogy akinek jól ment, élvezze a játékot, és érezze, hogy komoly csapat ellen is van esélye. Azzal is számoltunk, hogy lesz utána három nap pihenőnk. Hétfőn muszáj lesz többet cserélni, ha csak három-öt percekre is. Ha a többiek is jobb teljesítményt nyújtanak, egyszerűbb lesz rotálnom. Nem szerencsés lelkileg, ha valaki beáll, és egy-két hibáján elmegy a mérkőzés.
Bővebben: NSO