A Dánia elleni EB-középdöntős meccs előtt kérdezték Klujber Katrint és Márton Grétát.

Márton Gréta úgy vélekedett, a magyar női kézilabda-válogatott tagjainak mindenképpen fel kellett magukat rázniuk a horvátoktól elszenvedett vereség után az Európa-bajnokságon, és a norvégok elleni mérkőzés megmutatta, hogy ez sikerült is. A csapat pénteken 33-28-ra nyert Svájc ellen, vasárnap 21-18-ra kikapott Horvátországtól, kedden pedig 32-22-es vereséget szenvedett a címvédő Norvégiától, így pont nélkül jutott a középdöntőbe. A tízgólos különbség ellenére az utolsó csoportmeccs első félidejében voltak biztató jelek, többször is három találattal vezettek a magyarok, a címvédő először a 25. percben tudott előnybe kerülni.

Svájcot le akartuk győzni az első körben, és biztosak voltunk benne, hogy a horvátok elleni találkozó egy döntő mérkőzés, az egyik legfontosabb lesz számunkra, ezért egy nagyobb pofonként éltük meg a vereséget” – nyilatkozta az MTI-nek szerdán a Ferencváros balszélsője, aki a ljubljanai csoportkörben nyolc gólt lőtt.

Hozzátette, nagy csalódottság uralkodott el rajtuk, és úgy gondolták, nem tehetik meg, hogy ebben az állapotban maradjanak, mindenképpen fel kellett rázniuk magukat, mert van még lehetőségük javítani és lehet még esélyük pontokat szerezni a tornán.

Örültem, hogy az első félidőben viszonylag keveset hibáztunk. Persze, voltak benne akkor is félreértések, de jó kiindulópont lehet, mert volt tartásunk és tartottuk a tempót a norvégokkal. A második félidőre elfáradtunk, sajnálom, hogy a végére ekkora lett a különbség” – magyarázta.

Márton úgy fogalmazott, nagyot küzdöttek, mert mindenkinek meg akarták mutatni, hogy jobbak annál, amit a horvátok ellen nyújtottak. „Továbbra is az a legfontosabb, hogy hinnünk kell magunkban. Próbálták bennünk tudatosítani, hogy higgyük el magunkról, jók vagyunk, és meg tudjuk oldani azokat a feladatokat, amelyekről esetleg azt gondoljuk, hogy nem. A klubjában mindenki eredményes és szép sikereket ér el, ezeket kell magunkban tudatosítanunk” – vélekedett a balszélső.

Mint kifejtette, a keddi első félidőnek köszönhetően sokat javult a hangulatuk, hiszen meg tudták mutatni azt az arcukat, amit szerettek volna, de csak most sikerült. „Próbáljuk a jókedvet belevinni a hétköznapjainkba, mert tudjuk, hogy akkor lehetünk sikeresek, ha jól érezzük magunkat. Természetesen emellett koncentráltak is vagyunk, és készülünk” – nyilatkozta.

Márton elárulta, szerdán szabad volt a délelőttjük, sétáltak a belvárosban, nézelődtek, kávéztak, kikapcsolódtak. A ljubljanai középdöntőben csütörtökön 20.30 órától Dániával játszanak a magyarok, utána szombaton szabadnaposak lesznek, majd hétfőn 20.30-tól Svédország, szerdán 15.30-tól pedig a társházigazda Szlovénia lesz az ellenfelük. Az FTC játékosa szerint a szabadnapon is edzenek majd, mert a lehető legtöbbet akarnak gyakorolni, de az is fontos, hogy szabadidejükben feltöltődjenek és kikapcsolódjanak a monoton napok során. A Dánia elleni találkozóról úgy vélekedett, a skandináv stílus miatt hasonló lesz, mint a norvégok elleni volt, következő ellenfelüknél is nagyon gyorsak a játékosok, és emlékei szerint nagyon erősek, hiszen tavaly a spanyolországi világbajnokságon is játszottak velük és 30-19-re kikaptak.

Nagyon bízom benne, hogy át tudjuk menteni a norvég meccs első félidejét, és hasonló hozzáállással nekivágni, akkor sokkal jobb lesz, mint tavaly volt” – mondta Márton.

Klujber Katrin úgy nyilatkozott, kedden olyan arcukat mutatták, amit senki nem várt a horvát meccs után. „Éppen az volt a lényeg, hogy megmutassuk, miért is vagyunk itt, és hogy tudjuk élvezni ezt az egészet” – közölte.

Mint felidézte, az volt a probléma, hogy nem kezdték jól a mérkőzéseket, aztán a második félidőben mindig észrevették, hogy „ég a ház”, és futottak ellenfelük után, ami valamikor sikeres volt, valamikor nem.

Kedden az első félidő volt nagyon jó, és bár a másodikra elfogytunk, emiatt nem vagyunk szomorúak. A keddi mérkőzésre azt mondom, ezek vagyunk mi, ez a mi tempónk. Az eszünket is használtuk, hogy mikor kell futni és mikor kell lassítani. Nagyon remélem, hogy ezt visszük tovább” – magyarázta az FTC jobbátlövője.

Mint kifejtette, átbeszélték, mik lehetnek a problémák, és igyekeztek vidámabbá tenni a hangulatot, hogy felszabadultabbak legyenek és élvezzék a játékot. „Nagyon jó volt látni, hogy kedden mindenki odatette magát, próbálkozott, és ha hibázott, akkor sem hajtotta le a fejét, hanem ugyanúgy harcolt tovább” – mondta a 15 találatnál járó Klujber.

M4 Sport