Abdullah Avci örül a mutatott játéknak és a győzelemnek.

Sztanyiszlav Csercseszov

Jól futballozó csapat otthonában léptünk pályára, a Trabzonspor számára még volt tét, hiszen a riválisunknak mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy életben tartsa a reményt a második helyre. Persze, mi is győzni szerettünk volna, de ez nem jött össze. Az első helyen végeztünk, ezzel számunkra véget ért a csoportkör, jó érzéssel várjuk a folytatást. Első helyen végeztünk a csoportban, bennünket csakis ez érdekel. Negyvenhét év után szerepelhet a Ferencváros a nemzetközi kupasorozat tavaszi folytatásában – azért ezt sem szabad elfelejteni, és persze hogy nem is vagyok mérges emiatt. Természetesen minden egyes mérkőzést elemzünk, mert a tanulságok nélkül nem tudunk tovább fejlődni. Márpedig mi még jobbak szeretnénk lenni!

Abdullah Avci

A célunk az volt, hogy továbbjussunk a következő körbe, kilenc pontot szereztünk és volt pár jó meccsünk. Sikerülhetett volna a folytatás az Európa Ligában, de most egy más utunk lesz. Jól játszottunk ma este, főleg az első félidőben, tetszett a játék. A második játékrészben már nem voltunk olyan hatékonyak, de kontroll alatt tartottuk a meccset. Szép győzelem volt a mai és jó tapasztalatokat szereztünk a sorozatban.

NSO, UEFA