Endit kérdezték a Monaco elleni iksz után.

Botka Endre

Nagyon nehéz mérkőzés volt, az elején nem találtuk a játékukra az ellenszert, de ezt küzdelemmel le tudtuk győzni. Mint minden egyes mérkőzésen, tudunk találni egy gólt és az volt a kulcs, hogy nem kaphatunk egy gólnál többet és ez még úgy is sikerült, hogy a bíró mellettük volt. Nekünk pedig volt egy olyan szurkolótáborunk, ami nagyon nagy segítségünkre volt. Nem gondolnám, hogy izgultunk vagy idegesek lettünk volna, hiszen hosszabb ideje játszunk nemzetközi szinten, tudtuk azt, hogy nagyon nagy tétje van, de nem láttam a többieken azt, hogy ez ráment volna a játékra. Már sok olyan meccs volt, amikor a cserék hihetetlenül jól szálltak be, most is azt éreztem, hogy egy nagy löketet adtak a csapatnak és hál’Istennek be tudtunk rúgni egy helyzetet. Szerintem pont azért nem volt olyan nagy izgalom, mert tudtuk azt, hogy hazai pályán nagyon erősek vagyunk, olyan emberek vannak mögöttünk, akik minden egyes mérkőzésen itt vannak és támogatnak minket, ennek tudható be, hogy sokkal nyugodtabbak voltunk. Elsőre ez hihetetlen, még emészteni kell, de ezért küzdöttünk. Oda is úgy megyünk, hogy győzzünk, de egy kicsit felszabadultan játszhatunk, viszont ezek nem olyan meccsek, hogy csak úgy kimegyünk és kivisszük a mezt, hanem oda kell tenni magunkat.

Kivonat: Csakfoci