Kuttor Attila félt a végjátékban a lestechnológia hiánya miatt.

Sztanyiszlav Csercseszov

Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz a mai, a Mezőkövesd szeret agresszíven játszani hazai pályán, a Crvena Zvezda elleni meccs pedig sokat kivett belőlünk, ezt is számításba kellett venni. Jól kezdtünk, utána viszont nem volt jó a helyzetkihasználásunk, így sikerült magunkra húznunk az ellenfelünket. Sok volt a felesleges labdavesztés is, egy ilyen vezetett például egy szöglethez, amiből végül aztán gól is lett. Ezekből is tanulnunk kell. Úgy gondolom, hogy megfelelően álltunk ma fel, a vereség legfőbb oka, hogy nem használtuk ki a helyzeteinket. Ha pedig ez van, akkor a Mezőkövesd agresszív és rendezett játékot tud mutatni, ezért gratulálok is az ellenfelünknek. Ha ilyen helyzetbe hozzuk magunkat, akkor az esélyek ellenünk billenhetnek. Győzelem vagy vereség, az érzelmek szélsőségesek lehetnek, aludnunk kell rá egyet, majd nyugodtan kell kielemezni és a mélyére ásni a dolgoknak. Egy csapat egy élő organizmus, cserélni kell rajta, javítani, mindig arra kell törekedni, hogy jobb legyen.

Kuttor Attila

Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, hogy egy értékes és fontos győzelmet arattunk úgy, hogy a nemzetközi szinten is kiválóan teljesítő címvédő ellen sikerült hátrányból fordítanunk. Nagyon örülünk neki. Nem voltak egyszerű pillanatok a végén, féltem, mert a lestechnológia nem működött, de amikor láttam a felvételen a jelenetet, onnan egyértelmű volt. Örülünk neki, hogy így alakult. A legfontosabb alaphelyzet, hogy hinni kell abban, amit csinálunk, minden körülmények között. Eddig kétszer vezettünk, onnan nem sikerült nyerni, most nem vezettünk és sikerült nyerni. Az elveink mellett végig kitartottunk és abból próbáltunk futballozni, amit elterveztünk, ennek a közös hitnek, akaratnak volt az eredménye a fordítás.