Lapszemle az elmúlt csütörtöki Európa Liga csoportmeccsről.
„Kanga csillagos éjszakája” – ezzel a címmel indít a legnagyobb példányszámú sportlap, a Szportszki zsurnal a címoldalon, ami egyben jelzi, hogy Kanga amellett, hogy remekül játszott, kétszer is eredményes volt, valamint a címbe igyekeztek beleszőni a csapat nevét is, a Vörös csillagot. A napilap két teljes oldalt, a másodikat és a harmadikat szentelte a Crvena Zvezda sikerének. A belső oldalon megjelenő tudósítás a Marakana bombázói címet viseli, utalva arra, hogy Sztefan Mitrovics – miután becsapta Botkát – a léc alá bombázott, de még pazarabb gólt szerzett a légiós Kanga, akinek a találata könnyen lehet, hogy a forduló gólja volt. Az, hogy Belgrádban mennyire fáj a Bajnokok Ligája-búcsú, a Szportszki zsurnalban megjelent tudósítás első bekezdéséből is kiderül, ugyanis abban az áll, hogy a Ferencváros legyőzésével él a Crvena Zvezda álma, ami nem más, mint a BL kieséses szakaszába kerülés… „Ha az első perctől kezdve úgy játszunk, ahogy tudunk, akkor fantasztikus teljesítményre vagyunk képesek bármelyik csapat ellen” – mondta a lapnak Sztrahinja Erakovics, aki hozzátette, a korábbi két mérkőzésen nem az igazi arcát mutatta a Crvena Zvezda.
„Behajtották az összes múltbéli tartozást: a bivalyerős Zvezda kiütötte a Ferencvárost, a magyarok ezt sosem felejtik el” – írja a Novoszti, amely az 1975-ös Kupagyőztesek Európa Kupája elődöntőjére utal, amikor Belgrádban – rekordot jelentő – 110 ezer néző előtt az FTC-nek sikerült 2–2-es döntetlent kiharcolnia, és bejutnia a döntőbe. „Visszatért az európai Zvezda” – írja a politikai napilap, amely a tudósításában kiemeli Milojevics kiváló taktikáját, aminek köszönhetően a belgrádi csapat magabiztos győzelmet jegyzett. A tudósítás szerint a mérkőzés hőse a két gólt szerző Kanga volt, míg Erakovics minden elismerést megérdemel, mivel remekül irányította a védelmet és Dragoviccsal együtt sorozatban állította meg a Ferencváros támadásait. Milos Milojevics mérkőzés utáni nyilatkozatából kiemelik, az egykori védőnek nagyon tetszett csapata játékában az, hogy a támadásból védekezésbe való átmenetek során agresszív volt. De mással is meg volt elégedve a szerb mester. „Ma három futballistánk – Marko Gobeljics, Alekszandar Pesics és Sztrahinja Erakovics – is úgy játszott, ahogy az elvárható tőlük. Úgy érzem, mintha vettünk volna három új játékost” – tette hozzá a szerb bajnok mestere. Milojevics már a két csapat jövő héten esedékes mérkőzésére – amelyre a Groupama Arénában kerül sor – is előretekintett: „nehéz kétszer egymás után ugyanazt az ellenfelet legyőzni, de a karrierem során már képes voltam ilyenre és most is meg tudjuk csinálni”. A portál egy másik cikkének címe: “Provokáció a Maracanában?” – utalva arra, hogy a Ferencváros szurkolói a találkozó előtt egy piros-fehér-zöld-fehér-fekete színű koreográfiát húztak fel a szektorukban. A cikk azt írja, hogy a felső három szín érthető, hiszen Magyarország zászlaját lehetett látni, a feketének és a fehérnek azonban semmi köze a Fradihoz és az országhoz sem, így ez egyfajta provokációnak is felfogható, hiszen a Crvena Zvezda legnagyobb riválisa a Partizan, amely klubszíne a fekete-fehér. Egy másik cikk arról számol be, hogy a már szerda este Belgrádba megérkező Fradi-drukkerek kukákat törtek össze és viselkedésükkel provokálták a helyi polgárokat, erről pedig videó is készült.
„Felébredt az európai Zvezda” – olvasható a Vecsernje Novoszti napilap összeállításának címében. A tudósítás kiemeli, hogy „a Crvena Zvezda szétverte a Ferencvárost, amely a két győzelme után önbizalommal telve érkezett Belgrádba, de haza már üres kézzel ment, és minden bizonnyal azzal a benyomással, hogy egy ilyen Crvena Zvezdához még nem nőtt fel.”
„Három góllal veszített a Ferencváros Belgrádban” – írja a Szabad Magyar Szó, amely emlékeztet, hogy az FTC-nek rövid idő alatt ez volt a második veresége, hiszen néhány nappal ezelőtt a Kecskeméti TE ellen is kikapott két góllal.
„A Zvezda legyőzte a Fradit Belgrádban” – írja a Pannon RTV honlapja, amely tudósításának végén kiemeli, hogy a Ferencváros, habár simán kikapott a Crvena Zvezdától, továbbra is vezeti a H jelzésű csoportot (ha az egymás elleni eredményeket nézzük).
„A Zvezda nagy győzelme, a piros-fehérek Kanga szárnyain legyőzték a Ferencvárost” – írja a Nova portál, amelynek Katai elmondta, hogy ez egy mindent vagy semmit mérkőzés volt a számukra, mert ha veszítenek, akkor minden esélyük elúszott volna, hogy tavasszal a kieséses szakaszban folytathassák a szereplésüket. A támadó középpályás szerint ez fontos győzelem volt, ám még ennél is fontosabb, hogy visszatértek a helyes útra.
“A Vörös Csillag lerombolta a Ferencvárost” – olvasható az Informer főcímében, amely azt is tartalmazza még, hogy a piros-fehérek egy pókerrel bizonyították be, hogy az európai elithez tartoznak. Kiemelik, hogy teljes volt a Crvena Zvezda dominanciája, a hazaiak már az elején átvették az irányítást és megmutatták, ki lesz a főnök a pályán. A lapnak nyilatkozott a Crvena Zvezda csatára, Aleksandar Pesic, aki nem szerzett gólt, de stabilan játszott. A mérkőzés után azt mondta, hogy ez a győzelem több mint megérdemelt, és hogy mindenki a legjobbját nyújtotta. – Először is szeretnék gratulálni a társaimnak a megérdemelt győzelemhez, megmutattuk, hogy van karakterünk, ez egy megerőltető mérkőzés volt, de nekem könnyű dolgom van, amikor mindenki a legjobbját nyújtja. Tudtuk, ez egy olyan mérkőzés lesz, amivel újra bekapcsolódhatunk a továbbjutásért folyó versenyfutásba, így pedig még mindig versenyben vagyunk az első vagy második helyért, reméljük, hogy sikerülni fog a továbbjutás – nyilatkozta Pesic.
“A Zvezda tüzérsége újra működik, a Fradit megölték a Maracanában” – olvasható a mozzartsport.com oldalon. “Európai látványosság, a legszebb show a közönségnek és az önbizalom atomrobbanása. Minden, amire a Vörös Csillagnak szüksége volt, ma este megtörtént a Rajko Mitic Stadionban. A szerb bajnok az európai szezon megmentéséért vívott mérkőzésen leckét adott futballból és kiütötte a Ferencvárost, így teljes mértékben visszatért a kupatavaszért folytatott küzdelembe” – jegyzik meg. A portál hozzáteszi, hogy a Zvezda minden tekintetben felülmúlta a Fradit és lehetetlenné tette Csercseszov csapata számára, hogy úgy játsszon, ahogyan eltervezte, azaz a gyors ellentámadásokra építve.
“Meggyőző Zvezda a Ferencváros ellen” – írja a Telegraf, amely Kanga és Gobeljic játékát emelte ki leginkább, valamint Milos Milojevic vezetőedzőt, aki átment az “érettségi vizsgán”. Kiemelték, ugyan 1-0 után a Ferencváros próbált valamit tenni, de minden támadást meghiúsított Strahinja Erakovic. Azt írják, a gól csak akkor jött össze a Fradinak, amikor a Zvezda kicsit megtorpant és levette a lábát a gázról, de mást nem mutattak a magyarok.
A zurnal.rs egyik mérkőzéssel foglalkozó cikke kiemeli, hogy nem teltek meg a Crvena Zvezda otthona, a Rajko Mitics Stadion lelátói, ami „a piros-fehér csapat korábbi eredményei miatt várható volt”. A szerb bajnok, miután a Bajnokok Ligája selejtezőinek rájátszásában alulmaradt az izraeli Maccabi Haifával szemben, az Európa Liga csoportkörében a Monaco, majd a Trabzonspor ellen is vereséget szenvedett, így a „becsületéért és a versenyben maradásáért” játszott a Fradi ellen. „A közönség bizalmát ki kell érdemelni. Ez logikus” – tette hozzá a lap. Az írás azt is megemlíti, hogy a magyar bajnok szurkolói szép számmal érkeztek a szerb fővárosba. Mintegy kétezer fanatikus támogatta Sztanyiszlav Csercseszov együttesét, „ami várható volt, mert Magyarország és Szerbia szomszédos országok. […] Budapestről 25 busz indult szervezetten Belgrádba, sokan pedig autóval érkeztek”. Ami pedig a mérkőzést megelőző napokat illeti, a portál azt is megjegyzi, hogy a szerb újságírók – csakúgy, mint a magyar kollégáik – emlékeztették a szurkolókat a két csapat 1975-ben lejátszott belgrádi találkozójára. Mint ismeretes, a Ferencváros akkor KEK-elődöntőt játszott a Crvena Zvezdával, és a budapesti első mérkőzés 2–1-es megnyerését követően a szerb fővárosban elért 2–2-es döntetlen a fináléba jutást jelentette a zöld-fehérek számára. Az azóta már megszűnt tornát viszont nem sikerült megnyernie a legendás Dalnoki Jenő által vezetett együttesnek: az FTC 3–0-s vereséget szenvedett a döntőben a Dinamo Kijev ellen.
A bosnyák Sportsport.ba sportportál szerint a „A Crvena Zvezda legyőzte a bosnyák gyarmatnak számító klubot”, a lap arra utal, hogy a Fradi keretében négy honfitárs, Adnan Kovacevic, Eldar Civic, Muhamed Besic és Amer Gojak is megtalálható.




