Clubunk egyik jelképét, az alapító elnökünk emlékére emelt szobrot ma 100 éve avatták fel, kalandos sorsa volt – várjuk a ti emlékeiteket is!
Nem telt el két év dr. Springer Ferenc ügyvéd, politikus, a Ferencvárosi Torna Club első elnökének 1920. október végén bekövetkezett halála után és ma 100 éve már le is leplezték az emlékére állított szobrot. Az akkori egyik kupasorozat, a Corinthian-díj döntője előtt adták át Mátrai Lajos alkotását. A Tempó Fradi! oldalán korabeli cikkeket is olvashattok az avatásról.
Ezzel kapcsolatban el kell oszlatnunk két tévedést is, sokan a mai napig úgy vélik, hogy a szobor Springer Ferencet ábrázolja, míg mások úgy tudják, hogy a szobron nem ábrázolták a néhai elnököt. Valójában egyik sem igaz! A szobor maga valóban nem őt, hanem egy atléta ifjút ábrázol, de a szobron található relief, Berán Lajos alkotása megőrizte a Fradi első elnökének arcvonásait a mai napig.
A 100 éves szobor sok Fradi-siker szemtanúja volt, sokáig a stadionon belül, majd azon kívül és egyik jelképe lett a Clubnak. Nem véletlen fogalmaztak sokszor úgy, hogy a vendég csapatok már „a Springer-szobrot meglátva” elvesztették a meccset, hiszen jelképezte azt, hogy a Fradi és a Fradi-pályán megtapasztalható atmoszféra semmihez nem hasonlítható!
Története során többször áthelyezték, ismert, hogy amikor csigalassúsággal épült az új stadion a ’60-as években, akkor „felsőbb utasításra” meg is akarták semmisíteni azok, akiknek mániája volt, hogy „a múltat végképp eltörölni” kell. Szerencsére minden idők egyik legnagyobb fradistája, Dalnoki Jenő (visszaemlékezése szerint 10 liter bort kínálva) rávette a munkásokat, hogy inkább szedjék szét és rejtsék el. Majd ’77-ben elérte, hogy újra a helyére kerüljön az új stadionban, az eredeti avatás évfordulóján, azaz ma 45 éve!
A következő áthelyezés 2013-ban volt, éppen a Club alakulásának évfordulóján költözött át ideiglenesen a Népligetbe, hogy alig 1 év múlva elfoglalja méltó helyét az új stadionnál. Azóta méltó társaságot is kapott Albert Flórián és Kocsis Sándor szobraival és később talán még bővülhet is a szoborpark (például Sárosi Gyurka vagy az ’50-es évek Fradi-védői biztosan megérdemelnék).
De az biztos, hogy sokunknak fűződik hozzá kedves emléke és ma is jó látni, hogy őrzi és megjeleníti stadionunk előtt a Club szellemiségét és ha az ember megfelelő szögben áll, akkor egyszerre láthatja a Springer-szobrot, az Albert-szobrot és annak a Rezső téri templomnak a kupoláját, aminek árnyékában a Fradi megalapítását kezdeményező srácok – magukat „Tizenegyek bandájának” nevezve – először rúgták rendszeresen a labdát, tehát az egész történelmünket!
Várjuk a ti Springer-szoborhoz kapcsolódó emlékeiteket is!
Isten éltessen drága szobrunk!