Labdarúgó csapatunk mestere még a Monaco elleni Európa Liga csoportmeccs napján adott nagyinterjút hazája médiájának.

Nem beszéltünk úgy a célokról Kubatov Gábor klubelnökkel, ami úgy hangzott volna: ezt vagy azt kell elérni. De mi vagyunk a magyar bajnokok és az a dolgunk, hogy a lehető legtöbbet érjük el. Erős csoportban vagyunk a Trabzonsporral, a Monacóval és a Crvena Zvezdával. Nekünk az első selejtezőkörben kellett kezdenünk, a Monacónak és a Zvezdának a harmadikban, a Trabzonnak pedig a negyedikben. Az ilyen ellenfelek ellen tudjuk megmutatni, mit érünk igazán. De persze elemzik is a játékunkat. Ezért meccsről meccsre haladunk, nem mondjuk ki, hogy ezt vagy azt szeretnénk elérni. A sportban azonban végső soron csak az eredmény számít, ez igaz ránk is, de vannak egyéb olyan nüanszok, amelyek megmutatják, jó úton járunk-e. Hogy néz ki a csapat, hogy reagál egyes helyzetekre. Olykor akkor is lehet látni, hogy egy csapat fejlődik, ha nem nyer. És fordítva is előfordul ez. Vannak céljaink. Először a Trabzonspor, aztán a Monaco, aztán haladunk a naptárba.

Még az Európa Liga csoportkörbe is be kellett jutni. Nemzeti bajnokként még az Európa Konferencia Liga sem adott. Hogy a Bajnokok Ligájába jusson egy csapat, nyolc meccset kell játszania. Nyolcat! Elég egy rossz nap, egy rossz passz, egy rossz ítélet és mindennek vége. Így volt ez velünk a Karabah ellen, amikor a meccs kezdetén, ha úgy tetszik, magunknak találtunk be: egy hátrapasszt ajándékoztunk az ellenfelünknek, aki így megindulhatott a kapunk felé. 0-1, már az 5. percben. Idegenben jól teljesítettünk, a jó azeri csapat ellen 1-1-et játszottunk. De a hazai így kezdődött és nem tudtuk megfordítani a meccset.

Egyébként a Karabah jobb volt, mint a Viktoria Plzen a playoffban, de míg a karabahi kapus ellenünk remekelt, ott nagyon nem. Az azeri csapat fölényben volt, de nem jutott a Bajnokok Ligájába. Mert nyolc meccset kell játszani más országok bajnokai ellen a bejutásért. Folyamatosan egyeztetünk a klubelnökkel. Nem nevezzük a feketét fehérnek. A Fradi fejlődni, javulni akar. Eladtak játékosokat, de érkeztek is. Az utánpótlásra is építünk, egy tizenhét éves srác már bemutatkozott, egy játékost az alsóbb ligából pedig beépítettünk, ő mára már alapember. Kulcsjátékosainkra számos ajánlat érkezett, de nem engedtük el őket. Egyrészt mert az EL előtt nem lett volna helyes, másrészt mert nem olcsók. A mi legdrágább igazolásunk Adama Traoré, akit kétmillióért szereztük a Serifftől. Természetesen szempont volt[, hogy tavaly a BL-ben szerepelt], abban, hogy felmérjük, milyen gyorsan illeszkedik majd be. Traoré azt mondta, neki ez azonnal menni fog. És – nagyjából – ez így is lett.

Tokmacot nem győzködtem, nem kértem[, hogy maradjon]. Csak annyit mondtam: négy hónapot együtt dolgoztunk, látta, hogy mennek a dolgok. Gondolkodjon és mérlegeljen. Nem akartunk nyomást helyezni rá, az ő választása volt, amelyet tiszteletben kellett tartsunk. Tokmac egy profi focista, aki össze tudja hasonlítani mi változott a klubnál. Úgy döntött, hogy marad, aminek nagyon örültünk. Voltak [a japán mellett] európai és arab ajánlatai is. Egy Tokit szintén szerződtetni igyekvő európai klubnál dolgozó barátom nemrég kérdezte épp: “Hogy sikerült megtartanotok?“. A Trabzon ellen nem [a szépítő gólja előtti labdavesztése miatt] cseréltem le. Egy hiba után nem cserélünk. Ha a játékosok egy hiba után a padon találnák magukat, aggódni kezdenének. Azért hoztuk le, mert fáradni kezdett és taktikailag is átszerveztük magunkat. Tokmac nem is gondolt arra, hogy a hibája miatt hoztuk le, mert tudja, ilyet nem csinálunk. Mindegy, hogy két gólnál tart valaki, vagy egynél sem: ha valaki kimerült és a mozgása elkezd szétesni, akkor, akár szeretnénk, akár nem, le kell hozni.

A Slovan elleni párharc egész más ügy, mint a Karabah elleni volt, mert 30 éve, miközben a csapat 4-1-re kikapott, a szurkolókat megverték rendőrök. Sok dolog történt ott és a Fradi-szurkolók 30 éve vártak a visszavágásra. Ezt a sorsolás után mesélték el. A csapatunkban 15-16 nemzet képviselteti magát, sokan nem is hallottak erről korábban, hozzám hasonlóan. Ezért készítettünk egy két perces videót, amiben megmutattuk, mire számíthatnak a játékosok, mit jelent ez a meccs a szurkolóknak. Talán ezért voltunk picit merevebbek az odavágón. Jobban játszottunk, de 1-0-nál két gólt kaptunk az utolsó öt percben – az ellenfélnél pedig játszottak olyan focisták, akik képesek meccseket eldönteni. De idegenben 4-1-re nyertünk – ez ugyanaz az eredmény volt, mint 30 éve.

Amúgy nemrégen egy másik tartozást is törlesztettünk. A derbin, az Újpest – Ferencvároson, ami olyan meccs, mint a Szpartak – CSZKA Oroszországban. Tizenkét éve 6-0-ra kikapott a Fradi. Nemrég ugyanilyen arányban győztünk, ami nagy örömöt szerzett a szurkolóinknak, mint a meccs után megtudtam. Minden országnak megvannak a maga finomságai. Még ha úgy tűnik, hogy az embernek nincs köze hozzá és ha nem is kellett megélnie a 30 vagy 12 évvel korábban történteket. De amikor egy szurkoló minden edzésen emlékeztet erre, akkor érezni, mennyire bennük élnek ezek az élmények és mit jelent, amikor a csapat mindent megtesz azért, hogy örömet szerezzen nekik.

A Karabah elleni meccs után nem a kiesésről beszélgettem az elnökkel. Az újságírók sem támadtak. De természetesen kérdéseik voltak, ahogy nekünk magunknak is meg kellett találni a válaszokat bizonyos kérdésekre. Ahogy mondtam, az első meccsen, idegenben megfelelően játszottunk, de a másodikon a buta hiba után nem tudtunk fordítani. Jogos a kérdés, hogy miért nem. Amikor van halasztásra lehetőség, akkor kérjük a halasztást, így tettünk a Karabah elleni meccs előtt is, hiszen erre a szabályok szerint van lehetőségünk. Még olykor arra is, hogy egyeztetés nélkül is halasszunk: így volt ez akkor is. A halasztások fontosak, néha ki kell fújjuk magunkat. Nem feltétlenül azért, hogy külön készüljünk egy-egy csapatra, egyszerűen az erőnlét megtartása érdekében. Huszonegynéhány játékosunk van, mindenkit máshogy kell kezelni: az biztos, hogy nem a halasztás miatt estünk ki.

[A BL-formátumot] nem kritizáltam, csak válaszoltam egy kérdésre. Most is egy kérdésre felelek. Ez nem azt jelenti, hogy kritizálok. De az meglepő, igen, hogy egy bajnoknak, a Ferencvárosnak nyolc meccs kell a csoportba kerülésért, máshonnan meg a negyedik, ötödik, hatodik is rögtön ott van. Ez már nem a Bajnokok Ligája, hanem valami más. A [nyolc meccs] nagyon sok… Amikor a Ferencváros a BL-be jutott, nagyon komoly ellenfeleken keresztül sikerült, de “csak” öt meccset kellett játszani a COVID miatt, ami csak éppen, hogy több, mint a fele, mint amire most van szükség. [Lehet, hogy valaki hasonlítgat engem Rebrovhoz], én ezzel nem találkoztam. Amikor bajnok lett, mindig gratuláltam neki, mindig is kapcsolatban voltunk. [Az, hogy beszéltem Stögerrel] miért elképesztő? Száz éve ismerem Ausztriából. Küldött egy gratuláló SMS-t, visszahívtam. Általánosságokról beszéltünk, a játékosok, vagy egyéb részletek nem merültek fel.

Ha logikusan gondolkodik az ember, abszolút igaz[, hogy az EL-ben jobban meg tudjuk mutatni magunkat] és néha mi is így gondolkodunk. De minden sportoló a creme de la creme-mel szemben szeretné magát megmutatni. Még ha olyan nehéz csoportba is kerülnénk[, mint a Plzen]. Állandó kapcsolatban vagyok a klubelnökkel és Hajnal Tamás sportigazgatóval, aki ott van minden edzésen, látja, hogy dolgozunk. Ugyanakkor az, hogy nem vagyunk a BL-ben, azt is jelenti, hogy rá kell jönnünk, hogy a pl. Plzen miben jár előttünk, miközben az Európa Ligában akarunk bizonyítani. A Karabah is megmutatta, hogy tőlük is van mit tanulni. Az edzői stábunk, akár tetszik, akár nem, 6 éven keresztül nem klub-, hanem válogatott csapatnál dolgozott, így vannak olyan tapasztalatok, amelyek nekünk is újak: például már hét BL-selejtezőnk volt, mire elkezdődött a bajnoki szezon.

Lehet elméleteket építeni, de a gyakorlatban az ellenfél megmutatja a gyengéidet. Akkor kiderül, hogy ami erősnek tűnt edzésen, az nem működik ezen a szinten. Ezen nem szabad fennakadni, ez a legfontosabb, nem szabad megsértődni, nem szabad a kritikusokra pazarolni az energiát, hanem el kell fogadni a helyzetet és levonni a következtetéseket. Ez egy új tapasztalat számunkra, főleg, hogy három naponta meccsünk van. Ez egyéni szinten igényel figyelmet – néha az adatok mellett a megérzések alapján meghatározni, kinek kell pihennie és ki terhelhető még. Felhozunk játékosokat a második csapattól, hogy felmérjük, milyen lehetőségeink vannak az alapembereken kívül. Nagyon sok részletre kell figyelni, hogy a csapat jól teljesítsen.

Nem mondtunk volna nemet arra[, hogy a Plzen helyett minden meccsen olyan taktikával játszunk, mint a VB-n Spanyolország ellen] (nevet). De a helyzet más és más focit kell játszunk. Emlékszem, hogy mikor az utolsó öt percben két gólt kaptunk a Slovan ellen, az öltözőben a csapat teljesen ki volt készülve. Azt mondtam nekik: “Csak az Isten tudhatja, miért így alakult a mai meccs. De most fel kell készülnünk, mert idegenben 4-0-ra nyerünk!“. 4-1 lett, ezért aztán annyit mondtam a meccs után: “Nem rossz“. Többre nem volt szükség.

Amikor sorra jönnek a meccsek, nincs idő örvendezni. [A Trabzon elleni meccs után] öt másodpercet ünnepeltünk az öltözőben és köszönetet mondtam a csapatnak. Két nap múlva már a Kisvárdával kellett játszanunk, a riválisunkkal. Miközben a szurkolók ünnepeltek, nekünk másnap délelőtt 10:30-kor már edzésünk volt. A fiziológiai törvények miatt van erre szükség, nem azért, mert én és a stábom kínozni akarjuk a srácokat. Szívesen adnánk pár nap pihenőt, nem azért, mert mi pihennénk, hanem mert nem árt, ha néhány napig nem látja az edzőit a játékos. De a játékosok értik mit miért csinálunk, mert mindent elmagyarázzunk. A válogatott szünetben az otthon maradók 4.5 nap szünetet kapnak, tizenegy játékos azonban meghívót kapott (Zachariassent az interjú után hívta be a norvég szövetségi kapitány – ulloi129).

[Dehogy] büntetettem meg Civicet a kiállítása miatt, ilyenért nem büntetünk. Nem is beszéltem erről vele, hisz nem szándékosan csinálta, ilyen a foci.

Amikor a Fradival leszerződtem, szóba sem került a duplázás. De mindig jobbnak és jobbnak kell lenni. A győzelmet elrendelni nem lehet, de az a dolgunk, hogy mindent megtegyünk érte. A dupla azt jelentette, hogy egy szintre elértünk. Most állunk ahogy állunk a bajnokságban, aztán kezdődik az új kupakaland [Bicskén].

Amikor januárban megérkeztünk, az első edzéseken 5-6 játékosunk volt. Volt, aki az Afrika-kupán szerepelt, volt, aki koronavírusos volt. 10 napig a válogatott játékosokat nem is láttam, sokan meg betegek voltak. Közben én is kiestem, mert bár jól éreztem magam, a tesztem pozitív volt. Az első 24 napunkból 17-18-on a játékosok még csak nem is látták egymást. Az első meccsen aztán az elején volt egy kiállítás, próbálkoztunk, de kikaptunk. Aztán a Paks ellen a harmadik meccsünkön 3-0-ra kikaptunk hazai pályán. Ilyen kezdés mellett az idegenbeli 1-0 Újpesten már siker volt… A csapat kiegyensúlyozatlan volt, közös nevezőre kellett hozzuk a szezon során. Az, hogy az utolsó percekben elkezdtünk győzni, azt mutatja, hogy van karaktere a csapatnak. Amúgy ezt a szezont is COVID-dal kezdtük. Sok játékos megbetegedett és mi is. Négy napig nélkülem dolgoztak az edzőtáborban, de szerencsére a téli tapasztalatok segítettek, mindenki tudja a dolgát.

Miután németül és angolul kommunikálok, nem tilthatok meg egy kifejezést sem, a probléma szót sem. A magyar és a lengyel újságírók amúgy mások, mint az oroszok. Azt írják, amit látnak. És azt írják, amit mondok, nem próbálnak belerángatni engem semmibe. Én nem érzem, hogy más lennék itt, mint Oroszországban voltam, de a magyar újságírókat meglepte, hogy miket írnak rólam odahaza. Nem mondom, hogy ez jó, vagy rossz. Egyszerűen csak így van.

Amikor ideigazoltam, azt mondták, hogy az angolra szükségem lesz, mert 16 nemzet játékosai alkotják a Fradit. Ez egyrészt hihetetlen, másrészt nagyon jó, mert fejlődik tőle az edzői stáb. Más kultúrák, mentalitások, mégis egységet kell teremteni a sikerekért. Az edzéseken kívül is van dolgunk. A csapatértekezlet után félrehívod az egyik játékost, az egyikkel úgy kell beszélni, mint egy apának a fiával, a másikkal úgy, mint egy testvérrel, a harmadikkal úgy, mint egy edzőnek a tanítványával. De ott van pl. a két Mmaee-testvér, akik egész más hozzáállást kívánnak. Kérdeztem is: “Samy, biztos, hogy ő az öcséd?“. Előszőr úgy éreztük, hogy ez milyen rossz, de rájöttünk, hogy ez egy jó lehetőség. Fejlődünk edzőként, erősebb és okosabb lesz az edzői stábunk. És nem ülhetünk a babérjainkon.

Hogy ez könnyebb-e, vagy nehezebb[, mint a Legia, ahol többségben voltak a lengyelek és szlávok], az egy rossz kérdés. Más. A Legiánál egységesebb volt a keret talán, itt viszont sokkal tehetségesebb. De a tehetség önteltséggel is jár. A Legiához télen 4-5 lengyelt tudtam vinni, így lengyel lett az öltöző, könnyebb volt irányítani. Kubatov elnökhöz ez volt az első kérdésem: “Hol vannak a magyarok?“. Nos, egyet hoztunk alsóbb osztályból. Amikor megérkeztem, mondtam, “Hozzatok játékosokat, nem kosárcsapat vagyunk“. Így aztán hoztak. “Ki ő?“, kérdeztem, “26 éves, a fiókcsapatunkból jött.“, érkezett a válasz. Láttam, hogy milyen szinten dolgozik és – bár volt egy horvát balbekkünk – azt mondtam: “A horvátot küldjük el, hozzuk ide ezt a srácot!“. És azóta is játszik. [A horvát] nem bukott meg, de a légiósnak jobbnak kell lennie. [Dibusz esetében] nem az számít, hogy magyar vagy indiai. Az számít, hogy jó-e. Márpedig ő jó kapus. Így aztán nagy segítségünkre van.

Nem emlékszem mikor jártam utoljára üzletben (mosolyog). Az étteremben angolul rendelek. Egyébként sok helyen van orosz étlap, úgyhogy éhen nem halok! A feleségem perfektül tud angolul és németül, nem jelent neki gondot a bevásárlás. [Orbán Viktorral] még a 2018-as VB-n találkoztam, itt még nem. Nem az én stílusom az[, hogy bemagoljak néhány mondatot a szurkolók kedvében járva]. Felelősen kell dolgozni. Az embereket nem lehet becsapni, mindenen átlátnak. A magyar amúgy is egy nehéz nyelv. A “Jó reggelt!” és a “köszönöm” megy.

[A válogatottól való távozásom után] nem erőltettem a munkakeresést. A fő az, hogy kivel dolgozhatom együtt. Kubatov Gábor a gazdasági és a sportigazgatóval Moszkvába repült, én pedig oda Vlagyikavkazból. Találkoztunk, beszéltünk, aztán a csapatommal egy húszoldalas elemzést készítettem a Fradiról. Utána videókonferenciák következtek a sportigazgatóval és az edzői stábbal. Lassan mindenki megértette a másikat és hogy mit akarunk. Az nem úgy működik, hogy jön egy telefonhívás és már csomagol is az ember. [Nem tárgyaltam mással a Fradi előtt], elmondom miért. Az oszét családban a fiú esküvője komoly dolog. Így mindenki tudta, hogy december 12-ig feleslegesen is hívnak. Aznap volt az esküvő Oszétiában. December 14-én pedig már Kubatovval találkoztam. Az esküvő előkészületei sokáig tartottak, a feleségem irányított, az én dolgom az volt, hogy ne szóljak bele, legyek nyugodt és támogató. A lengyel szövetség már akkor érdeklődött, amikor a Legiánál dolgoztam, aztán amikor aláírtam a Fradinál, akkor hívtak is. De akkor már szerződésem volt. De nem jelentett volna gondot ott dolgozni, hisz ismerek mindenkit, illetve a körülményeket.

Nekem nem volt olyan tapasztalatom[, mint amiről Rebrov kapcsán írtak, hogy akarata ellenére igazoltak volna]. Mindent megvitatunk, aztán megegyezünk: a sportigazgató, a klubelnök és én, aztán meglátjuk mi sikerül. Van, ami nem jön össze, van amire nincs elég pénz, vagy más akadály merül fel. De mindennek oka van, mindent meg kell indokolni, minden oldalról.

Mielőtt idekerültem, kétszer játszottam a válogatottal a Puskás-stadionban, egyszer pedig a Ferencváros otthonában, ahol amúgy Roman Zobnin megsérült. Láttam a várost, a stadiont, megtapasztaltam a szurkolókat. Aztán idejöttem, két napig egyeztettünk, elmondták, hogy mi minden változik majd az edzőközpontban, ami amúgy is remek. Soha nem tapasztaltam semmiféle [russzofóbiát].

A szakmai stábban vannak magyarok, ott van a sportigazgató, aki a Dortmundan és a Schalkéban játszott. Németül beszél, minden nap egyeztetünk. Elmondtam, hogy ne legyen félénk, legyen ott minden edzésen, minden megbeszélésen. Ne mástól halljon a történésekről, lássa a saját szemével. Aztán ott van a segítőm, Csaba. Tonó a kapusedző. Amint megérkeztem, mondtam, hogy ők maradnak. Csakúgy, mint az orvosok és a masszőrök. A stáb aggódott, hogy csak saját emberekkel dolgozom, de megnyugtattam őket. Most mindenki boldogan fáradozik a csapatért.

Az első [Kubatovval folytatott] megbeszélésen elmondtam, hogy a teljes stábomra szükségem van. Ő pedig azt, hogy azonnali eredményeket vár. Jogosan voltak benne kérdések és aggodalmak. De így volt ez a Legiánál is. Egyedül az erőnléti edzőre nem számítottam, ő most a második csapatnál dolgozik. Ahogy dolgozunk, úgy tanulunk egymástól. Fontos a stábom nyelvtudása is. Eduárd [Cgojev] oroszul el tudja mondani, mi a probléma egy-egy játékossal, nem kell az 50. percben a Googleben keresgéljek. Granero spanyolul, franciául, angolul beszél, Gintaras [Stauce] görögül és törökül is. Kiegészítjük egymást. Romascsenkó továbbra is a lelátóról figyeli a meccseket. Emlékszem, mit beszéltünk az első, felcsúti meccs előtt. “Még nem ismerjük jól a csapatot, ülj fel, hogy ne mulasszunk el semmit.“, aztán így maradt. A lelátón headsettel ül, a szünetben pedig az öltözőbe jön. A válogatottnál Andrej Lekszakov feladata volt ez a VB-n. Romascsenko tud segíteni, ha valamit az oldalvonal mellől rosszul látunk, vagy nem veszünk észre.

[Az edzést követő idős szurkolóknak] volt már, hogy én vittem a vizet. Ők a szurkolóink. Eljönnek az edzésre – semmi nem rejtett előttük. Nincs zártkapus edzés, az nálunk nem szokás. [A lengyel, az orosz és a magyar bajnokság] színvonala közt természetesen van különbség. Az orosz klubok többet tudnak költeni. Akkor lehetne összevetni, ha rendszeresen játszanánk egymás ellen, nem csak egyszer-egyszer. Igen, a Fradi megverte a CSZKA-t, de ettől még a magyar bajnok nem lesz erősebb az orosznál. A sportoló tudja, hogy egy meccs nem mérvadó.

[Ha én vagyok a demokratikus diktátor], akkor Kubatov a jó demokrata. Kiegészítjük egymást, egyensúlyt teremtünk.

Besicet és képességeit 2014 óta ismerem, a Dinamóhoz akartuk vinni, erről ő talán nem is tud. Amikor az év elején ennyi idő eltelte után láttam ismét, szinte fel sem ismertem. Két évig nem játszott az Evertonban, aztán sérült volt és az edző sem számolt vele. Láttam, hogy még nem állt készen, mégis be kellett rakjam, mert nem volt más, aki játszhatott volna. Be is gyűjtött egy piros lapot. Leültünk beszélni, úgy érezte, hogy cserben hagyott. De egész egyszerűen ilyen a labdarúgás. Azt mondtam: “Dolgozz, tudjuk, mire vagy képes!“. Mindent megértett, most pedig valóban az egyik kulcsemberem. Egyébként az egyik EL-meccsen kimaradt a keretből és úgy vette, mint egy profi. A srácok látják, hogy nincs senkinek sem bérelt helye. Négy bosnyákunk van, Besic, Kovacevic, Civic és Gojak. Az ötödik, Loncar most egy évet a Kotrijknál tölt. Most leigazoltuk Gojakot, a bosnyák válogatott erősségét a Dinamo Zágrábból. Képzett játékos, de eddig csak csere volt, mert a csapatunk kialakult és be kell verekednie magát.

[Amikor Tokmacot a középpályán játszattam Újpesten,] akkor a meccs előtt nem is szóltam neki, hogy nehogy mérges legyen. Nagyon jól játszott ott, a meccs után mindenki ezzel foglalkozott. Harminc évesen tudta, hogy képes rá, még ha soha nem is játszott védekező középpályást. Figyeljük a játékosokat, látjuk, mire képesek. Amikor tízen maradtunk, akkor pedig olyan emberre volt szükség, aki harcos és képes lehetőségeket kialakítani.

Teljesen egyetértek [azzal, amit Mourinho mond, hogy jobb egyszer néggyel kikapni, mint négyszer eggyel]. Minden meccsből lehet és kell is tanulni. Minden meccs után kielemezzük azt. Nem csinálunk semmi olyat, amit más előttünk már ne tett volna. A legfontosabb az időzítés, a megfelelő pillanat megtalálása. Alapvetően nem [a 0-3 miatti “bosszú”] miatt volt fontos a Paks elleni kupadöntő. Kupadöntő volt. Tudtuk, hogy akarunk játszani ellenük. A meccs előtt három bajnokin is három belső védővel játszottunk. A csapat ezt fenntartásokkal fogadta. De elmondtam, hogy mivel a kupadöntőn így akarunk játszani, ezeken a meccseken csak így állhatunk fel. Erről nem nyitottam vitát. Kielemeztük az ellenfelet és tudtuk mit akartunk csinálni. De meg is előztük a dolgokat: sérülések miatt mindenképpen három védővel kellett volna játszani, ha más is lett volna a terv.

[A Legiánál nem éreztem az előrelépés iránti akaratot,] itt igen. És persze míg ott lejárt a szerződésem, itt érvényes. Mak sokat játszott, de nem akart hosszabbítani. Zubkov nagyon haza akart igazolni a Saktarba, nem mondhattunk nemet erre.

A Fradi-szurkolókkal találkoztam, két-három hónappal az érkezésem után, az elnök skyboxában, hatukkal. Másfél órát beszélgettünk, kérdeztek, én feleltem. A szurkoló szurkoló. A Legiánál és a Szpartaknál is nagyok voltak az elvárások, ez így van jól, nyerni akarnak.

Nincsenek vágyaim, így arról sem álmodozom, hogy a Szpartakkal bajnok legyek. Elmondom miért. Abszolút őszintén mondom. Vagy csak álmodnám azt, hogy a Ferencváros edzője vagyok? [Nem, a Szpartak edzőjének lenni nem más], ugyanaz a helyzet. Amikor az ember a Szpartaknál dolgozik, akkor a Szpartakra gondol. A csapattal dolgozva a csapatról. A válogatott után szabaddá lettem, értékeltem, döntöttem. Most már a Ferencváros is épp annyira saját klub, mint a Szpartak vagy a Legia. Ma csak a Monaco legyőzésére tudok gondolkodni. Az edző szerződése a következő meccsig szól. Azon kell gondolkodni. Ha csinál valamit az ember, azt kel tudnia, hogy és kivel. A legfontosabb kérdés nem a hol és a mennyiért, hanem a kivel. [Dzjubával és Ozdojevvel] nem tárgyaltunk, mert nem tudtunk volna annyit kínálni, mint amihez szoktak. Nem érdemes összezavarni az embereket. Vannak vágyak és vannak lehetőségek. Nem gondolkodom azon[, hogy egyszer visszatérek-e az orosz fociba]. Van munkánk, azt csináljuk, az egész stábom erre fókuszál. Magyarországon jól érezzük magunkat.

Persze nem adjuk fel[, hogy egyszer orosz bajnokok legyünk.] De az élet nem egy éttermi menü. Alkalmazkodni kell a helyzetekhez. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer lengyel és magyar bajnokok leszünk, de így lett. A Ferencvárosnál dolgozunk, nem ábrándozunk a jövőről. A jövő a következő meccs. Az Európa Ligában a Dinamóval egyszer hat győzelemig jutottam, most a Ferencvárossal akarok bizonyítani. Másra nem gondolunk, mert ismétlem, az edző szerződése a következő meccsig szól. Ha az ember látja a munkájának gyümölcseit, természetes, hogy izgalmasnak tartja azt. Természetesen az ember mindig többet akar. De fontos, hogy a vágyak ne szálljanak el, hogy azok ne távolodjanak el a lehetőségektől. Mint minden csapatnak, nekünk is van egy objektív plafonunk. Az arany középutat kell megtalálni. Egyrészről emelni kell ezt a plafont, másfelől viszont nem szabad csalódni, ha nem sikerül a plafonon túl jutni. Amikor ennyi munka van, ennyi meccs, akkor nincs idő az eufóriára[, így nem tudok én sem elszállni a sikerektől].

Sztanyiszlav Csercseszov