A győztes gólt szerző Bálint is elmondta, hogy végig hazai pályán érezték magukat a fradistáknak köszönhetően – Sztanyiszlav Csercseszov mérkőzés utáni öltözői beszédét is megnézheted.

Vécsei Bálint

Hat ponttal ott vagyunk, erről álmodtunk az elején. Az első győzelem megadta a kezdőlökést. Nagyon jó meccset játszottunk, megvoltak a helyzeteink, volt lesgólunk, tehát nem csak azt tudom mondani, hogy kivédekeztük a meccset és valahogy találunk egy gólt, teljesen megérdemelten nyertünk. A stabil védekezésből megvoltak a kontráink, de amikor kellett, jól tartottuk a labdát, teljesen kontroll alatt tartottuk a mérkőzést. Ugyan voltak helyzeteik, de mi is lőhettünk volna akár több gólt is. Nem volt annyira intenzív meccs, mint, ahogy arra számítottunk, mindkét csapatnak volt helye játszani, kontrákat vezetni. A meccs végén jól cseréltek, veszélyesebbek lettek, de ezt az időszakot is jól kezeltük. Nagyon örülök, hogy bement a lövésem, ha egy kis szerencsével is. Ahhoz képest, hogyan született a gól, egész gyorsan lejátszódott minden, amikor láttam, hogy a kapus kicsit késve nyúl érte, már mentem ünnepelni. Végig úgy éreztük, hogy hazai pályán vagyunk, mert a szurkolóink végig buzdítottak minket, ami nagyon nagy segítség volt, pont úgy, mint a Trabzon ellen. Nagyon örülök, hogy ilyen körülmények között győzni tudtunk. Látjuk, hogy fel tudjuk venni a versenyt a legjobb csapatokkal is, úgy érzem, reális esélyünk van a továbbjutásra. Ez nem csak álom, hanem teljesítmény is van mögötte, szeretnénk minél jobb helyen végezni. Helyén kell kezelni a mérkőzéseket, de ma is látszott, hogy ez a csapat nagyon sokra képes, és ezt most már az eredmények is mutatják. Helyén kezeljük a győzelmet, ahogy mondtam is, de most már elkezdtünk azon gondolkozni, hogy minél jobb helyen végezzünk a csoportban, hiszen látszik, hogy van keresnivalónk.

Csakfoci, Origo