Bemutatjuk mai ellenfelünket.
A Törökország keleti részén, a Fekete-tenger partján található hétszázezres Trabzon a Selyem-út egyik állomásaként a 13-14. században a görög-katolikus trapezunti császárság fővárosa volt, sok helyen még Trapezuntnak nevezik a várost. A 15. század közepén a török birodalom bekebelezte, a század végén itt született I. Szulejmán, aki – mint ismert – 1566-ban Szigetváron halt meg (Szigetvár és Trabzon testvérvárosok). Az akkor gazdag kereskedővárosban jelentős keresztény lakosság élt (a 16. században még 85%-ban keresztény volt), sok európai országnak volt itt konzulátusa, külföldi iskolák is épültek.
A helyi keresztény örményeket azonban 1915-ben megölték az örmény genocídium kezdetén az ifjútörökök. A város az orosz-török front kulcsterülete volt, majd a helyi, mintegy százezer görögnek kellett elmenekülnie az erőszakos lakosságcsere részeként – miután a párizsi „békekonferencián” Kriszantosz kormányzó egyik javaslatát sem fogadták el. A korábban fontos kereskedőváros aztán a huszadik század során szép lassan elvesztette gazdasági jelentőségét, fejlődése elmaradt a nyugati-törökországi nagyvárosokétól. Lakossága ma már szinte teljesen muszlim, de élnek görög származású és örmény muszlimok is a városban. A város keresztény múltjának azonban van a Trabzonsporral kapcsolatos következménye: a konstantinápolyi pátriárka, I. Bertalan a klubnak szurkol.
I. Bertalan a Trabzon két görög játékosával
A városban sokáig komoly sportélet nem volt, egészen addig, amíg a török sportvezetés a hatvanas években úgy nem határozott, hogy összevonja az összes nagyváros csapatait, hogy azok egy országos bajnokságban induljanak. Ez, ha nehézkesen is – az egyik helyi csapat mindenképp ki akart maradni az összeborulásból -, de a sporthivatal ukázára végül megvalósult, így jött létre a kék-bordó Trabzonspor 1967-ben.
A csapat néhány évig a másodosztályban tanyázott, mígnem a klublegenda edző, Ahmet Özyazici át nem vette az irányítást 1973-ban. Első teljes évében feljutottak az elsőosztályba, majd a Trabzon első élvonalbeli szezonjában a kilencedik helyen végeztek, a második szezonban aztán meg is nyerték történetük első bajnoki címét. Érdemes megjegyezni, hogy ez még a török foci reneszánsza előtt volt, tíz évvel azelőtt, hogy Kálmán bá’ felemelte volna az ottani futballt a Fenerbahce és a török válogatott irányítójaként (1985-86).
Ahmet Özyazici mester bajnokcsapatának vállán, 1976
Ennek ellenére nagy szó, hogy a helyi srácokból álló alakulat nem csak az első nem isztambuli csapat lett, amely bajnoki címet tudott szerezni (ez rajtuk kívül csak a Bursaspornak sikerült, egyszer), de hatszor meg is ismételték ezt a bravúrt a következő 8 évben, közben 4 kupát is bezsebeltek. Az utolsó két bajnoki címből Özyazaci már klubvezetőként vette ki a részét, ekkor Özkan Sümer volt a vezetőedző. Özyazaci 1984-ben távozott és vele a sikerek is, ezek jó ideig akkor sem tértek vissza, amikor a sikerkovács két év múlva újra munkába állt.
Avni Aker stadion
A klub ekkor az Avni Aker stadionban játszott, ez eredetileg 2500 főt tudott befogadni, 2008-ban érte el a befogadóképessége maximumát, 21.000 főt. 2016-ban költözött a csapat a klublegenda Senol Günesről elnevezett új, modern, stadionba, azóta itt játsszák a meccseiket, itt idén volt a legnagyobb nézőszám, az Antalyaspor ellen 38.917-es szurkoló volt jelen – erre a találkozóra még visszatérünk.
Senol Günes stadion
A következő évtizedben erős középcsapat voltak, néhány dobogós helyezéssel – elsőosztályú történetük mélypontja az volt, amikor az 1992-93-as szezonban Georges Leekens-szel hat meccsen át nem tudtak pontot szerezni. A keret azonban alakulgatott, a válogatott csapatkapitánya, Ünal Karaman, Senol Günes, a grúz Arveladze-ikrek (a csatár Sotát 1995-ben leigazolta az Ajax, majd a Rangersnél húzott le éveket) alkották az erős csapat magját. Az 1994-95-as szezonban másodikok lettek, egy évvel később a hajrában hatpontos előnyt adtak el a Fenerrel szemben, a Trabzonban 2-1-re elvesztett bajnoki „döntő” után a helyiek szerint egy szurkoló öngyilkos lett. A következő évben az elkeseredett szurkolók egy temetésen megtámadták a csapatot.
A következő évek sikertelenséget hoztak, illetve kifizetetlen számlákat, a 2001-02-es szezonban a kiesés szélére is sodródtak, de végül a 14. helyen megkapaszkodtak. A 2003-04-es és a 2004-05-ös szezonban a nagy rivális Fener mögött a második helyen végeztek, a trabzoni szurkolók nyomására a szerintük a Fener – Trabzon meccset elcsaló Cem Papila játékvezető visszavonult egy 40.000-es tüntetés után.
A Trabzon-szurkolók nagyon büszkék arra, hogy tüskék a nagy isztambuli hármas oldalában és sokan büszkék olyan dolgokra is, amelyek nehezen védhetők. Ilyen az, amikor egy fegyveres 2015-ben többször meglőtte a Fenerbahce buszát, amikor az a reptérre tartott. A sofőr megsérült, a bajnokságot pedig felfüggesztették egy hétre (az esetre emlékező molinót tettek ki tavasszal a lelátóra a Trabzon-hívek). Ugyanebben az évben a Trabzon elnöke, Ethem Haciosmanoglu egy döntetlen után az öltözőbe zárta a játékvezetőket, csak Erdogan-elnök telefonhívására engedte ki őket – egyéves eltiltást kapott ezért. A török bajnokságban gyakoriak a nézőtéri balhék, ebből szintén szívesen kiveszik a részüket mai ellenfelünk szurkolói.
A Trabzonspornak nem csak helyben szurkolnak, a nagy elvándorlás miatt még Isztambulban és azokon a helyeken is nagyon népszerű, ahol jelentősebb török lakosság él. Mi is találkoztunk tegnap két, magyarul remekül beszélő török úrral, az egyikük elmondta, hogy bár nagy Trabzon-szurkoló, a Fradinak is szorít – „Mocskos Újpest!” zárta mondandóját. Az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés az új stadionnak is köszönhetően, a tavalyi szezonban 28.000 volt az átlagnézőszámuk, a költözés előtt ez 8-9000 volt. Egész biztosan ma is megtöltik a vendégszektort.
A szurkolók legnagyobb fájdalma, hogy úgy érzik, kívülről megítélve joggal, hogy elvették tőlük a 2010-11-es bajnoki címet. A bajnokságban a második helyen végeztek a Fener mögött, mindkét csapatnak 82-82 pontja volt, azonban a nyáron kirobbant bundabotrány központi szereplője a Fener elnöke volt, akit le is tartóztattak 30 társával együtt. Az UEFA ki is zárta Szalai Attila klubját két évre, a Trabzon indulhatott a helyükön, azonban a török szövetség a bajnokság végeredményét helyben hagyta. A török bíróság végül felmentette Aziz Yildirimet és társait 2020-ban, arra hivatkozva, hogy a bundabotrány valójában egy gülenista összeesküvés volt az isztambuli csapat ellen. Érdemes megjegyezni, hogy Recep Erdogan Fenerbahce szurkoló – mindenesetre most a Fener kárpótlásul 140 millió eurót követel az UEFA-tól és a török szövetségtől.
Az azóta eltelt években tavalyig két dobogós helyet ért el a klub, a 2011-12-es szezonban harmadikok, 2019-20-ban másodikok lettek. A 2020-21-es szezont a negyedik helyen zárták 71 ponttal, már a Besiktastól abban a szezon érkezett Abdullah Avci edző vezetésével, a klub előtt végzett mindhárom isztambuli óriás. Tavaly nyáron aztán megszerezték Marek Hamsíkot a Göteborgtól, Bruno Perest a Romától, Edin Viscát a Basaksehirtől és a dán csatárt, Andreas Corneliust 5 millió euróért a másodosztályú Parmától. A bajnokságot hatalmas formában kezdték, az első 15 meccsből 12-t megnyertek, három döntetlent játszottak, ekkor már 12 pont volt az előnyük. Nagyjából ezt tartották aztán a szezon végéig, a 35. fordulóban pedig az Antalyaspor ellen teltház várta a bajnokavatást, egy pont is elég volt már ehhez. Fordulatos meccsen 2-2-vel meg is nyerték a bajnokságot, a találkozó kapcsán a Copa90 remek, 40 perces dokumentumfilmet forgatott a Trabzonsporról – ezt mindenkinek szívből ajánljuk, aki beszél angolul.
A nyáron a két legeredményesebb támadó, az egy évvel korábban érkezett Cornelius és a nigériai Anthony Nwakaeme távozott, ők tavaly 32 gólt és 16 gólpasszt tettek a közösbe. Cornelius ahhoz a Koppenhágához távozott (6 millió euró), amelyik csapat a BL-playoffban kiverte a Trabzont (1-2, 0-0), míg a nigériai szabad ügynökként egy arab klubhoz igazolt. A klub legnagyobb tehetségét, a 19 éves Ahmetcan Kaplant, majd tízmillióért az Ajax vitte el. A játékoseladásból befolyt 19 millió eurót visszaforgatták a csapatba, 4 millió euróért leigazolták az Aston Villa egyiptomi szélsőjét, Trezeguet-t, hasonló összegért egy fiatal török balhátvédet, Eren Elmalit a Kasimpasából. A Valenciából 3 millió euróért érkezett a csatár Maxi Gomez, ugyanennyit fizettek az ex-lila Enis Bardhiért, míg a tavalyi török bajnokság gólkirályát, Umut Bozokot 2 millió euróért szerezték meg a francia Lorienttől (a Kasimpasában játszott kölcsönben). Fontos szerzemény a tavaly még a Betisben ellenünk mindkét meccset végig a pályán töltő középhátvéd, Marc Bartra, őt 1.2 millió euróért igazolták. Kölcsön is érkezett néhány remek focista, az Evertontól megszerezték a védekezőközéppályás francia Jean-Phillipe Gbamint, míg a Lille-től hazavitték a 3 éve 19 millióért eladott 25 éves török válogatottat, Yusuf Yazicit, akinek Lille-ben nem ment, januárban a CSZKA Moszkvához került kölcsönbe, ahol fantasztikusan kezdett, az első hat bajnokiján 8 gólt szerzett és bár nem hagyta ott az orosz csapatot a szezon közbeni lehetőségkor, a szezon végén a Lille visszahívta a játékost, de ennek ellenére nem számoltak vele.
A szezonban eddig a legtöbbet Elmali, az Udinesétől érkezett jobbhátvéd, Jens Larsen, Trezeguet, a tegnap nyilatkozó görög Anasztasziosz Bakaszetasz és a válogatott kapus, Ugurcan Cakir játszott. Az 59 éves Abdullah Avci csapata egy 4-0-ás győzelemmel kezdte a szezon a Sivasspor elleni Szuperkupa meccsen, majd az első két bajnokit is behúzták: idegenben az Istanbulspor (2-0) és otthon a Hatayspor (1-0) ellen. Az azóta lejátszott öt találkozóból azonban csak egyet, az újonc Ümraniyespor elleni meccset nyerték meg (idegenben, 1-0). Kikaptak Koppenhágában (2-1) és Antalyában (5-2), a Koppenhága elleni visszavágón ikszeltek (0-0), ahogy a tavaly 13. helyezett Galata ellen is, Trabzonban. A szezonban az eddigi 8 meccsen szerzett 11 találatból 3-at Cornelius, 2-2-t Bardhi és Bakaszetasz szerzett.
Avci csapata a 4-1-4-1-et és a 4-2-3-1-et preferálja, a passztempójuk 16.04 passz/perc eddig a szezonban. Átlagosan 16-szor lőnek kapura, ezek harmada talál kaput (xG 1.6), a párharcaik felét nyerik, a támadópárharcok 39%-át, a labdáik 10%-a hosszú.
A Trabzonról nem mondható, hogy meghatározó csapat lenne Európában. Ez a negyedik Európa Liga csoportkörük, a 2013-14-es (Apollon Limasszol, Legia Varsó, Lazio) és a 2014-15-ös szezonban (Metaliszt Harkov, Legia Varsó, Lokeren) is a második helyen végeztek, így BL-indulóval sorsolták őket össze (Juventus 0-4 és Nápoly 0-5) az első tavaszi EL-körben. A 2019-20-as szezonban is indulhattak, a Sparta Prágán és az AEK-en keresztül bejutottak a csoportba (Getafe, Basel, Kuban Krasznodar), ott azonban egy pontot gyűjtöttek csak, 3-11-es gólkülönbséggel. Tavaly az Európa Konferencia Liga selejtezőjének harmadik körében a Moldét verték ki (3-3, 1-1), a playoffban Mourinho Romája viszont már túl nagy falat volt (1-2, 0-3). A Trabzon az elmúlt 13 nemzetközi meccsén (7 selejtező, 6 főtábla) 4 döntetlent ért el, 9 vereség mellett (gólkülönbség 9-23), nem csoda, ha a mai találkozóra nagyon készülnek.
