Ádám elmondta, még nem tudni, hogy kivel kezdődik majd holnap a csapat összeállítása.

– Ki véd a vasárnapi, Újpest elleni derbin?
– Őszintén mondom, nem tudom…. A magam részéről úgy készülök, ha velem kezdődik az összeállítás, harcra kész legyek.

– Mindenesetre magabiztos teljesítményével azt biztosan elérte, hogy fejtörést okozzon a szakmai stábnak.
– Ez a legtöbb, amit megtehettem. A Shamrock Rovers ellen továbbjutottunk, a Honvéd és a Vasas elleni bajnokikat pedig sikerrel vettük. Számomra ez a legfontosabb.

– Utóbbi kettőn alig akadt dolga a kapuban. Nem lett volna jobb, ha akad hat nyolc védése, melyekkel még inkább felhívhatja magára a figyelmet?
– Vagyok már annyira rutinos, hogy ne így álljak a dolgokhoz, és ne azt kívánjam, bárcsak záporoztak volna a lövések a kapumra. A nagy számok törvénye alapján ezekből alighanem lett volna veszélyes lövés, fejes, és talán gól is. Nem azt mondom, hogy könnyebb a dolgunk, hanem hogy más, az első perctől az utolsóig koncentráltnak kell maradni, a hátragurított labdákat megfelelő helyre továbbítani, figyelni a hosszú indításokra, résen lenni, ha jön egy egy lövés.

– Az Európa Liga csoportkörbe jutásnak és a száz százalékos bajnoki mérlegnek köszönhetően duzzadó önbizalommal várják az Újpest elleni derbit?
– Nincs okunk panaszra. Számomra nagy élmény volt Európában védeni, képviselni a Ferencvárost, ahogy számomra a válogatottban védeni is mindig különleges érzés volt. A nemzetközi porondon csoportkörbe jutottunk, a bajnokságban a Honvéd ellen magabiztos sikert arattunk, akár több góllal is győzhettünk volna, a Vasas elleni három pontot pedig behúztuk. És ami számomra fontos, nem kaptam gólt.

– Lehet egyeduralkodó a Fradi az NBI-ben? Sokan azt mondják, akár hibátlan mérleggel is lehetnek bajnokok.
– Ehhez rengeteg mindennek kellene klappolnia, és ilyenről nem is érdemes beszélni. Ettől még törekedni kell erre, főleg, hogy a mostani mezőnyben a jelenlegi Ferencvárosnak minden csapat ellen van győzelmi esélye. Van olyan minőség a csapatban, hogy a meccsek nagyon nagy részét megnyerjük. A vasárnapi derbit is magabiztosan várjuk.

NSO