Pokorny szerint nehéz meccsük volt.
Loic Nego
Azért jöttünk, hogy jó eredményt érjünk el, de ez nem sikerült. A Ferencváros egy nagyon jó csapat, ezt ma is bizonyította. Hiszek benne, hogy képesek vagyunk tanulni a mai hibáinkból, és jobb teljesítményt nyújtunk majd a következő mérkőzésen. Ki nem kényszerített hibákat vétettünk, legalább két gólt ezek után kaptunk. Az sem lehet kifogás ezekre a hibákra, hogy két nappal kevesebb időnk volt felkészülni a mai meccsre, hiszen ők kedden, mi csütörtökön játszottunk. A legfontosabb feladatunk most a megfelelő regeneráció, mert jövő héten a Köln ellen újabb nehéz mérkőzés vár ránk.
Peter Pokorny
Ez egy nagyon nehéz meccs volt számunkra, az első félidőben nem sikerült jól megvalósítani a vezetőedző elképzeléseit, könnyen jött át rajtunk az ellenfél. A folytatásra kicsit változtattunk a felálláson, próbáltunk jobban nyomni, de sajnos ez nem volt elég. Tanulnunk kell ebből és továbblépni. Nem is igazán tudom, milyen szempontból bizonyult erősebbnek a Ferencváros, talán sok egyéni hibát követtünk el, csapatként se dolgoztunk jól, ki kell elemeznünk.